Archive for the ‘ie7’ category


A böngésző helyzet 2008

Az utóbbi két nap használata alapján azt lehet mondani, a Google tud szoftvert fejleszteni. Első nekifutásra ilyen alkalmazást letenni az asztalra legalább akkora teljesítmény, mint amit egykor a kereső oldalon, illetve a Gmail kapcsán sikerült meglépniük. A Chrome a böngésző piac aktuális állapotát meghaladó szoftver, ami persze annak is köszönhető, hogy a cégnek sikerült a világ legjobb böngésző fejlesztőit és technológiáit összevásárolni 2-3 év alatt.

Gigászit változott a böngésző az elmúlt 10 évben. Eredetileg webes kommunikációs eszköz volt a jelszó, a Netscape Communicator email kliens, böngésző és sok minden egyéb is akart lenni egyben, aztán miután a Microsoft kicsinálta az Explorer-rel, az egész piac érdektelenné vált, hogy a romokból visszatérve a Firefox úra divatossá tegye a böngésző kérdést. 2008-ban egyértelműen látszik, hogy a böngészőnek sokkal fontosabb szerepe lesz az elkövetkező években, mint az operációs rendszernek és, hogy a legfontosabb szereplőknek a böngésző piac mostani állapota egyáltalán nem tűnik elégségesnek. A böngészőnek a webes alkalmazások szemszögéből nézve egy olyan stabil és kiszámítható dologgá kéne vállnia, mint az operációs rendszernek és sem a Firefox, sem az IE nem volt képes arra, hogy ezt közelebb hozza.

Az operációs rendszerek ugyanis többnyire elérték azt, amit el lehet érni, stabilan futtatnak alkalmazásokat, a böngésző ezzel szemben egy hibáktól, lassúságtól terhelt környezet, ami a Google szerint visszafogja a webes alkalmazások fejlődését. A böngésző lassúsága a böngészőbe gyártott termékeket is lassúnak mutatja és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a webes alkalmazásokat a cégek a szoftverek mögött másodrendű szereplőknek tekintsék.

A Google lépése valószínűleg ennek köszönhető. Legyen egy olyan sereghajtó termék a böngésző piacon, ami a Google kereső segítségével annyira támogatott, hogy felpörgesse a vezető böngészők fejlesztését, illetve, hogy legyen egy olyan termék, amihez hozzá tudják kötni a Google alkalmazásokat.
Egy cég számára sokkal jobban benyelhető egy stabil gyorsasággal működő telepítendő szoftver, amibe integrálódnak a ködből érkező Google alkalmazások, mint egy kiszámíthatatlan szoftveren furán működő webes dolog. Biztos, hogy hamarosan ki fog jönni valami Google csomag, amivel a legfontosabb Google termékek egyszerűen telepíthetőek lesznek az asztalra, illetve a Google legfontosabb termékei még erőteljesebben optimalizálva lesznek a Chrome-hoz, hogy teljes funkcionalitással mérhessék össze magukat a Microsoft termékekkel.

Mindettől függetlenül a Chrome nem valószínű, hogy megszorongathatná bármelyik vezető böngészőt piacon, de valószínűleg nem is ez a lényeg.


Firefox 3

Ha akarsz firefox-al kapcsolatos letöltésről, hírekről és trükkökről olvasni a későbbiekben, iratkozz fel az oldal RSS értesítőjére!. Firefox 3 letöltés egyébként itt.

Emlékszik még bárki, hogy mi volt néhány éve? Mikor a New York Times címlapjára küldte a közösség a Firefoxot és drupal alapokon létrejött az egyik legjobb szoftverhez kapcsolódó közösség, mindenki Firefox gombokkal szórta meg a blogját, akkor volt jó böngészőt használni. Valahol az 1.5 magasságában, azóta soha nem látott mélyrepülés kezdődött amit akkor vettem csak észre amikor már csak a Firebug és a Webdeveloper miatt éreztem kötelezőnek.

A böngésző, amiért egy egész iparág tanult meg másként kódolni oldalakat és mindezt tette önként és dalolva hirtelen egy túlsúlyos gépzabáló szörnyeteggé alakult. Közben megjelent az IE7, ami egyébként kiemelkedően jóra sikeredett felhasználói oldalról és szerintem alapfelhasználóknál bitang mód rávert a Firefoxra már lassan fel is adta volna az utolsó kenetet, ha nem jön a 3.0-ás béta, ami végre új reményt adhat. Csúnya még és fagy, de végre elég gyors, hogy újra valódi alternatív böngészője legyen a világnak. Talán van remény.

Ha akarsz firefox-al kapcsolatos letöltésről, hírekről és trükkökről olvasni a későbbiekben, iratkozz fel az oldal RSS értesítőjére!. Firefox 3 letöltés egyébként itt.