Archive for the ‘videó’ category


Gonoszak vagyunk, de büszkék

Arrafelé már annyira komolyan veszik az online televíziózást, hogy az elsőszámú online tv szolgáltatást, a Hulu.com-ot a Super Bowl döntőjén reklámozták:

Alec Baldwin főszereplésével, akit az Elizabethtown “The sound of shit hitting the fan” jelenete óta újra tudok kedvelni – gyönyörűen ráhúzható bármilyen globális katasztrófára -:

Úgy tűnik az amerikai műsorgyártók úgy döntöttek, nem várják meg, amíg úgy járnak, mint a zeneipar, amelynek egyik legjelentősebb képviselője ilyen számokat produkált 2008 második felében:

EMI 2008 második fele

EMI 2008 második fele

Upszi. Nem lennék a helyükben.

Ja igen és egy hazai vonatkozású hír. Elindult a korábban kissé megcibált Filmklik 2.0-ás verziója, amely most már felhasználóbarátabb felülettel és rengeteg filmmel próbálja magához csalogatni a mozi rajongókat. Pl. a Filmszemle számos filmjét ingyen meg lehet nézni. 2009-ben úgy tűnik itthon is nagyokat fog lépni a piac a következő generációs mozgókép fogyasztás irányába.


Miért lett a TV2-ből vesztes?

Érdekes módon működik a média. A televízió az internetes tapasztaláson kívülre esik, így többnyire nagyobb online médiumoknál olvasunk arról, hogy mit és hogyan csinál a két nagy konkurens csatorna.

Egész pontosan az Index vette az elmúlt hónapokban a vállára a terhet, hogy rendszeresen tudósítson a két TV közötti küzdelemről annyira szubjektíven – Index.hu-n, vagy a Comment.com-on -, hogy az már érdekes legyen és mindig a TV2 jött ki a bénának, még akkor is, ha egyébként ne adj isten látogatottságban erősebb volt.

Az Index blog stratégiája az utóbbi időben valahogy úgy néz ki, hogy a mainstream “vállalások” lejönnek az Index oldalain, a kényes kategóriába eső tartalmak pedig kikerülnek a blogokba, majd beszerkesztődnek a címlapra.


Az MTV végre megmutatta, megéri nyitni

Sokszor használtam már állatorvosi lóként a bénaságra, de most minden elismerésrem az MTV-é. Az MTV Music oldalán ugyanis megnyitotta a HULU-hoz hasonló videós oldalát, ahol szó szerint minden videóklipp megtekinthető – vagy lesz nemsokára -, amit valaha az MTV-n megnézhettél.

Miután a Hulu nagyon hasonló koncepcióban készült, kijelenthetjük 2008 a nagy médiabirodalmak felébredésének éve, most már tényleg minden nagy játékos azt mondja, az internet nem csak egy médium a sok közül, amivel lesz, ami lesz, hanem lényegében A következő médium, ami átveszi és integrálja az újság, a rádió és a televízió számos funkcióját.


Google kereső videó nézegető szolgáltatássá alakul

Írtam már néhány hónapja arról, hogy a videó piacot sem kerülheti el a keresők térnyerése és, hogy a kevésbé látogatott Google Videón már több verzóban is lehetett találkozni integrált megjelenítő megoldással.

Aki akkor kétkedett, most már biztos lehet benne, a 2.8 milliárdnyi keresés videót is érintő részében elkezdtek megjelenni a beágyazott videók.

Google videó

A várható következmény egyértelmű. Keresőn belül fogunk videókat nézegetni, én legalábbis biztos és a belső ajánlatok lesznek a legfontosabb oldalra vivő elemek.

A Google és mögötte a Youtube-al olyan standard eljárást teremt, amin keresztül a Google simán kinőheti az ugródeszka szerepkört és Nielsen által nemrég váltott idő alapú mérésben is erőre kaphat, másrészt a többi videó megosztót is simán belekényszeríti a keresőn belüli beágyazási lehetőségbe és a kép megosztásba.

Jó nagy változás érkezik a piacra.


Új Youtube lejátszó

Egy szimpla verzió váltásról az ember nem írna sokat, pláne, ha egy beépülő modulról van szó, de mivel Misi megkért rá, hát hajrá.

Távolról közelítve az év egyik legjobban várt eseménye, hogy mikor kerül a Google integrált keresőjébe a videó. Előbb, vagy utóbb az biztos és az is, hogy felhasználói oldalról a keresőbe ágyazott lejátszókkal működhet csak igazán. Ez a manőver azt fogja eredményezni, hogy a korábban hálózat építő oldalakon elérhető lejátszók most már akár havi több milliárd – 2.8 körül – keresésben fognak megjelenni a felhasználóknak. Ez finoman szólva is átalakítja majd a Youtube és egyéb videó megosztók videó elérését, ha nem is az ilyen típusú videózás lesz a döntő, de biztosan az egyik legfontosabb formájává alakul a mozgóképes tartalmak fogyasztásának.

A Google-nek ebben a stratégiában a legfontosabb feladata, hogy olyan mintát vigyen a videó megosztó piacra, amelyik a lejátszóban teszi lehetővé az interaktivitást, hiszen ezzel simán hozzászoktathatja a felhasználókat ahhoz, hogy ne navigáljanak el a keresési oldalakról. Amire egyébként nem is nagyon kell majd az embereket oktatni, az oldalak közötti lapozgatás a legnagyobb hátránya élmény szinten a jelenlegi videó megosztóknak.

Szóval a friss Youtube player emiatt egy igazán jó üzleti koncepció, gondolom nem szándékolt következményként a média tulajoknak is kellemes, mert a lejátszó már nem ránt át azonnal a megosztó oldalára.

A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy a lejátszóba hirdetések kerülnek, ezzel minden egyes beágyazott videót AdWords felületté formálnak, méghozzá olyanná, amelyik nem megosztva a média tulajnak, hanem teljes egészében a Googleplex-nek tejel.

De hogy mi van a kivitelezéssel. Akad, a vég képernyő elnagyolt, kissé darabos, de ez a legkevesebb. Majd megoldják.


Google kereső update

Amikor múlt héten megjelent a Google Universal Search, mindenki arra figyelt, hogy a jelenlegi keresési eljárások mennyire változtnak meg és a többség valószínűleg csalódott, mert a Google tényleg annyira jól dolgozik, hogy a központosítás ellenére sincs igazán komoly változás az ultra minimalista találati felületeken, bekerült néhány halvány összevonó navigációs menü, a találatok között pedig, ha olyan dologra keresünk, akár még változó találatokat is kapunk.

A hét legfontosabb bejelentése szerintem mégsem ez volt, hanem az, hogy a Google videó keresője hamarosan kiterjedt keresést tesz majd lehetővé a világ legnagyobb megosztói között. Ha valaki nézegeti a keresőjüket, akkor látja, hogy kezdik megtalálni azt a formát, amivel az oldalon belüli gyors navigálást és a beágyazott videó nézegetését össze lehet olvasztani.


Média Hungary-n jártam

Két évvel ezelőtt, amikor ha jól emlékszem először jutottam le az Internet Hungary konferenciára, na akkor éreztem magam úgy, mint most itt. Alig egy-két ismerős arc, vagy magasan pozicionált vezetők, vagy más területen működő végrehajtók.