A mobil internet itt van, csak itthon még többnyire a laptopon és internet kártyákon keresztül érzékelhető.
A kliens kezd megint nyerő lenni és ebben az Apple mellett a Microsoft is igazán erős lesz. Az alábbi videó mutatja, hogy milyen szép felületekkel dolgoznak:
Az már most látszik, hogy a keresés teljesen meg fog változni a mostani állapothoz képest, ahogy azt már korábban is lehetet látni, mobilról küldözgetni bonyolult lekérdezésket nagyon nehéz, az ember csak szűk információkra keres.
A folyamat arról szól, hogy hol vagyok éppen, mire keresek, ezt gépelés nélkül hogyan tudom minél gyorsabban megoldani, milyen egyéb akciókat tudok megoldani egy belső navigációs felületen, ahol globális navigációs elemeknek nincs helye.
A webes szolgáltatásokban a feladat orientált tervezés az egyik elsődleges fontosságú dolog már most is, de a weboldalak a 90-es évek elején jöttek létre és az ott meghonosodott navigációs rendszerek – főként a fa struktúra, amin keresztül navigálunk – továbbra is domináns a tervezésben.
A mobilra ez már egyáltalán nem igaz. Itt a képernyő és a kurzor hiánya miatt egyértelműen az a domináns tervezési irányzat, hogy a felhasználót beledobják a folyamatba, ahol csak előre hátra tud haladni, vagy kiugrik, ha akar. Az iPhone képernyőjére az érintés és a nagyobb felület miatt már néhány extra navigációs elem is felkerült, bátrabban lehet tervezni, de a korlátok továbbra is helyben vannak.
Érdekes kihívásokat szül a mobilitás, és az eszköz változása, ezen a területen igazán érdekes dolgok jönnek a következő években, talán a betokosodó web kettes mizériát is képes lesz egy kicsit megpörgetni.
A Web 2.3 Symposiumon Winkler Jánossal beszélgettem arról, hogy milyen trendek vannak mobil fronton, tényleg itt van-e a mobil internet generáció.
Kiderült, hogy nem. Másfél év múlva várható az olcsóbb okostelefonok, a szélessávú lefedettség és az egyéb olyan paraméterek megjelenése, amik lehetővé teszik a váltást. Addig gondolkodjunk, hogy mit érdemes csinálni, hálózat építést fejleszteni, geo targetálásra szolgáltatást építő játékot, stb. Ez ugyanis nem derült ki a beszélgetésből.
Tschöppy posztja a beszélgetésről.
2006 környékén, amikor az első Web 2 Symposium elindult, sok webes fejlesztő, marketinges és témában érdekelt egyéb szakember gyűlt össze, hogy lássa, tényleg van-e valami ezen a piacon. Kis cégek és nagyok együtt örültek az új webnek, az új témáknak és hurráoptimizmus lengte körül a konferenciát. Együtt adott elő a nagy cég a kicsivel, kéz a kézben.
Aztán valami megváltozott. A nagyok egyre jobban szerettek volna részt venni a konferenciában, a kicsik egyre mérgesebbek lettek, hogy kimaradnak a trend szakmai alakításából. Mindeközben szakmai oldalon a hazai sikereket felvásárolták a nagy cégek, a fejlesztések döntő többsége elbukott a forrás és a figyelem hiány miatt, a vezető médiatulajdonosok a használható fejlesztői erőforrásokat elfogva maguk fejlesztik az új piac alkalmazásait.
Holnap Konrádékkal beszélgetek szolgáltatások bevezetéséről a StartUp konferencián, összeírok ezzel kapcsolatban néhány gondolatot.
Webes szolgáltatások bevezetéséről
Gyors lesz és velős. Arculatépítő kampányok nem működnek, kilóra kell CT-t venni, onnan, ahonnan a legolcsóbb és olyan területről, ahol a legvalószínűbb új felhasználók behozása.
A hangsúly a funkción van, a legtöbb szolgáltatás esetében az arculatot a funkció eredetisége hozza létre, egy szolgáltatás az emberek fejében alapvetően e funkción keresztül hasít ki saját szeletet. Röviden a funkció a sztori. Ezért van az, hogy a gyönyörű offline mentalitás nem működik ezen a területen, itt nem 5 perc alatt kell meggyőznöd a felhasználót, hanem el kell érned, hogy kapcsolatot alakítson ki a szolgáltatásoddal és onnantól kezdve folyamatos eléréssel berántani.
Arculatépítés tőke bevonás és már befutott szolgáltatás esetében értékes, ahol létre kell hoznod egy a mostanitól eltérő képet, vagy alakítanod kell a szolgáltatásod elérését.
Tömeg
Ha fejlesztettél már tudod, hogy a szolgáltatás olyan, mint egy soha nem használt motor, be kell rúgni, méghozzá nagyon durván.
Csodák a semmiből? A valószínűsége kevesebb, mint a lottó ötösnek.
A Google csoda volt? Nem, 2 év kilincselés után vásárolt találatokon növekedett óriásira. A Youtube is ilyen volt, vásárolt találatokon és gigászi pr kampányon növekedett. Ne tévesszen meg a felszín, minden sikeres szolgáltatás mögött óriási munka, van. Itt persze már átcsapunk a kockázati tőke területére, a sikerhez a legtöbb esetben pénzt kell bevonni.
Lassú sikerek mögött néha nem – pl. iwiw -, ha van 3-5 éved, akkor talán önmozgásban is tud növekedni az alkalmazásod a megfelelő szintig, hogy aztán bedurranjon. Egy webes start up számára ez általában nem járható út, a fejlesztési erőforrások drágasága általában megköveteli, hogy azonnal produkáljon a termék.
A másik ügy, hogy az innováció általában nagyon gyoran avul el a weben, egy fejlesztésnek egyre kevesebb ideje van a kifutásra. Az evolúció gyilkos, a változás állandó, üzletileg nagyon nehéz területről van szó.
Akit érdekel, már biztosan hallott róla máshonnan, jövő hét szerdán StartUp konferencia lesz Budapesten. Grassroot jelleggel összeálva néhány szakmabeli kitalálta, hogy kéne ingyenes konferencia is a témában és a gondolatból egy-két hét alatt egész ügyes program állt össze, sok prominens szereplővel.
Én is ott leszek, marketing szerepéről fogok beszélgetni néhány ismert szakmabeli ismerőssel:
A reklám szerepe: kell-e reklámozni, hol kell, hogyan kell?
12.20-13.00
Bár a helyek a várakozáson felül fogynak, talán még be tudsz férni.
A Rita áltat szervezett Web 2 Symposium az iparág egyik jelentős rendezvényévé nőtte ki magát. A 2008-as esemény a felhasználók, üzlet és marketing témák köré szerveződik.
Web 2.0 Symposium: users, business, marketing
Tavaly februárban megrendeztük a Web 2.2 Symposiumot a Magyar Telekom Székházban. Közel 210 vendég tisztelte meg jelenlétével az eseményt, amit rendkívül sikeresnek értékelünk. Idén egy napos programmal a Millenáris Teátrumból jelentkezünk. A web kettő fogalomköreiből a felhasználói, üzleti és a marketing témákat vesszük célba 35 előadóval és vitaszereplővel, 15 előadással és kerekasztal beszélgetéssel.
A Web 2.0 Symposiumon kerül kiosztásra a Szupernóva-díj. A 2008-as alapítású egy millió forintos összdíjazású pénzdíjat a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magányszemélyek közül választja ki az erre a célra összehívott szakmai zsűri.
Ami kifejezetten erősebb a jelenlegi programban, hogy bár hangsúlyos az üzleti részvétel, ami érthető is, hiszen a hazai weben is megtörtént az áttörés a szolgáltatási piacon, a nap nagy részében a területen elfogadottnak számító emberek fognak beszélni érdekes témákról.
Ervin nyitja a konferenciát, Fischer Andrásék az Origo-tól megpróbálnak képet adni a hazai web kettes kezdeményezésekről, Meskó Bertalan fog orvoslásról beszélni a virtuális világban, Pohly Ferencék a tévhiteket próbálják meg eloszlatni a web kettes témákkal kapcsolatban, Simó György az iWiW adatvédelmi kérdéseit boncolgatja, Szávuly Krisztián a több platformos rendszerek kihívásairól tart majd előadást, Bátorfi Zsolt médiacentrikus szoftverélményről, stb-stb. Lesznek kockázati tőkések, akik elmondják, miként lehet pénzt szerezni jó ötletekre.
Biztos ezt a konferenciát is jó néhány oldalról megfikázzák majd – hiszen bloggerek vagyunk, nem? -, de személyes beszélgetésekből tudom, hogy főleg az Origo nagyon komolyan vette, hogy a mostani konferencia ne fulladjon meg a termékprezentációktól. És nem is fog, ebben azért van mit értékelni.
Én Winkler Jánossal, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesével fogok beszélgetni a PC utáni korszak kihívásairól, mobil trendekről, hazai helyzetről. Gyertek el, jó lesz!