Az utóbbi időben a kedvenc szolgáltatásom az Instagram lett. Rengeteg közösségi oldal van a weben és sok helyen lehet találkozni az ismerősökkel, ez a szolgáltatás mégis nagyon más.
A Facebookon a felhasználók egymásnak publikálnak információkat, mivel gyakran gép előtt használjuk, a gép mellett elérhető dolgokat osztjuk meg rajta, rengeteg cikket, linket és egyre gyakrabban teljesen öncélú mémeket, idézeteket, cuki állatokat, felhívásokat megosztásra. Híreket már alapvetően az iPaden és telefonon olvasok, többnyire a közösségi forrásokat is szemléző hírolvasókon keresztül, így erre a célra nincs szükségem a Facebook-ra, hogy képben legyek, a személyes megosztások viszont egyre kevésbé érdekelnek a Facebookon pont a fenti okok miatt. Az emberek nem az életük érdekes pillanatait osztják meg rajta, hanem azt, ami éppen elérhető és kéznél van.
Az Instagram alapvetően más. Ez a szolgáltatás úgy van tervezve, hogy azt tudod rajta megosztani, ami VELED történik. Nincs újraosztás, nincs webes megosztási felület, ezért elsősorban a telefonodon elérhető képeket tudod feltenni amiket nyilván 99%-ban te csináltál.
Az eredmény egy sokkal személyesebb képfolyam, amiből markánsabban tükröződnek a személyiségjegyek és személyes történetek, mint bármelyik másik szolgáltatásból. Van aki naponta felteszi a kutyájával kapcsolatos történéseket, van aki az ételeket teszi fel, amit szeret, van aki a természetet fotózza rengeteget, van aki a várost, vannak olyanok, akik pedig csak úgy összevissza. Személyes, közvetlen, átjön rajta az élet. A maga nemében akár nagyon unalmas is lehet, mégsem az.
És mindez még úgy is sokkal élvezhetőbb, mint bármelyik másik jelenlegi közösségi oldal, hogy a filterek kicsit felturbózzák a realitást. De akkor is, átjön rajta az élet.
Minél többet nézegetem, annál biztosabb vagyok benne, hogy az iPhone a valaha kitalált egyik legjobb platform.
Az iPhone alkalmazások a Facebook-kal ellentétben egyáltalán nem tűnnek beleerőszakoltnak és használhatatlannak, a minőségi követelmények miatt nem is nagyon kerül bele nagyon használhatatlan és irritáló alkalmazás, ami a felhasználók kedvét esetleg elvenné a felhasználástól. Az iPhone alkalmazásokkal nem egyszerű spammelni, így nincs az a tapasztalat, hogy az ismerőseid lerohannak mindenféle hülye kvíz programmal, cserébe a felhasználók valóban fizetnek a felrakott programokért.
Malcolm Gladwell, a világhírű újságíró és remek könyveket produkáló szerző szerint a világ legjobbjai 10000 órányira vannak tőled. Bármit is csináljanak, bárhol is legyenek, ha valamire hajlandó vagy ennyi időt szánni az életedből, ott leszel, ahol ők. A különbség az átlagos és a profi között az a pár ezer órányi különbség, amit gyakorlással töltenek. Michael Jordan átlagos játékos volt középiskolában, de mániákusan kosarazott a hét minden napján, a nap minden elérhető szabad percében. Ugyanez igaz a Tiger Woods-ra is, akivel az apja két éves kora óta golfozott. Igaz ebben a két emberben van valami extra is, de a hosszú gyakorlás volt a kulcs.
Előre leszögezendő, hogy az új Zoom arculat igen kellemes lett a korábbihoz képest, a layout jó, kissé széteső, de megvan benne az a feszültség, ami egy modern webes magazin layout-ját jellemzi. Profi munka.
Ugyanakkor nekem mégis hiányzik belőle valami. A következő lépés érzete. Manapság tematikával nem lehet új pályára állítani egy magazint. Az Index sok éves szervezeti tudása, az arculat, az Origo volumene mellett nem lehet ugyanazokkal a játékszabályokkal győzni. A koncepció erőtlensége az új oldalon is átüt, hiába lett kellemesebb a megjelenés, ugyanezt az energiát valami igazán újszerűbe kellett volna ölni.
Amikor nem vagy biztos, a stratégiát változtasd meg, ne a taktikát. (Seth Godin)
A Zoom-nak a győzelemhez nagyot kellett volna álmodnia, mondjuk egy teljes videós oldalt, ahol szerkesztett tartalmak jelennek meg tucat számra naponta, de TÉNYLEG jó minőségben, vagy találni egy eddig fel nem fedezett célcsoportot – életkor, életmód, akármi szerint – és úgy megcélozni, hogy az gyomorba vágó legyen és kivigye a talajt az Index alól.
Ha az Index konkurenciáját szeretném megcsinálni, kitalálnám, hogy mit vesztett el az Index az elmúlt években, ami az induláskor megvolt – semlegességét? lelkesedést? a kellemes amatőrség látszatát, professzionális újságírással ötvözve -, lehámoznám a gyökeréig, hogy ez élmények szintjén hogy jelenik meg a felhasználók felé – a fogalmazásban? képekben? az új arculatban? -, és mik azok a technológiai megoldások, amik még itthon nem terjedtek el, de alátámasztható az új gondolat és azzal lépnék nagyot. És még ekkor sem biztos, hogy meg lehet szerezni azt a csapatot, aki képes ennek az kifejezésére.
Talán az ellenségkép túl nagy. Lehet, hogy nem az Index-et kéne megverni.
A webes szolgáltatásokat úgy kell elképzelni, mint egy lukakkal teli vödröt, a bejövő forgalom folyamatosan elszivárog, ezért a fejlesztés részben nagyobb bejövő forgalom megteremtésére irányul, részben pedig arra, hogy a szivárgásokat eltüntessük.
Sokan nem tudják, de a legkomolyabb szivárgást erősítő tényezők egyike a gyorsaság. A gyorsaság hiánya azok közé a rejtett költségek közé tartozik, ami nem feltűnő, de pusztító hatással lehet a forgalomra és a bevételekre.
Az Amazon minden 100 miliszekundum késéssel 1%-al kevesebb terméket ad el. A Google esetén fél másodperc késés a forgalom 20%-os visszaesését hozza. Egy bróker számára 4 millió dolláros veszteséget jelenthet miliszekundumonként, ha 5 miliszekundummal lassabb a kereskedelmi platformja, mint a versenytársaké.
Miliszekundumok, nem másodpercek számítanak.
Néhány napja olvastam valahol, hogy egy séf elkezdte keresni a világ legjobb hamburgerét és azt találta, hogy a világ legjobb hamburgere minden kétséget kizáróan a Big Mac. A fogása, az íze, az egész kiszerelés úgy van megtervezve, hogy igazán tudd élvezni és ami majdnem ennyire fontos, egy olyan szervezet van mögötte, hogy ha Budapesten bemész egy boltba és kérsz egy Big Mac-et, az tökéletesen megegyezik azzal, amit Los Angelesben kapnál. Ízre, méretre, kiszerelésre a nap minden percében ugyanazt kapod a világon bárhol.
Ezt a tökéletességet több tíz évig tartott kifejleszteni, a McDonnald’s közben nem kezdett el vacsorát is felszolgálni, gigászi menüt készíteni rengeteg étellel, megmaradtak a hamburgernél, de ez egyre jobb lett.
A Google 10 éve alig változott megjelenésében és alapfunkciójában. Nem tervezték nagyon újra a címlapot, sőt inkább levettek róla mindent, ami nem a kereséssel kapcsolatos.
Ha rátalálsz egy olyan funkcióra, amiért a felhasználók visszatérnek hozzád, nem azon kell gondolkodni, hogy vajon mit lehetne még mellé tenni, hogy jobban érezzék a felhasználók magukat, mint ahogy a Yahoo tette a 90-es években a portál kultúra megteremtésével, hanem egyre jobb és jobb “hamburgert” kell nekik csinálni. És a fura az, hogy ők vissza fognak térni ugyanazért a hamburgerért hosszú éveken át.
Mióta a Google Reader-t iPhone készre faragták a mobilra, minden más nem érintőképernyős telefonnál nagyjából nulla közeli állapotra került az alkalmazás használhatósága.
Az érintőképernyős minden más telefontól nagyjából akkora távolságra van, mint két galaxis. Ez a probléma nem a 800×600-as és a 1024×768-as képernyő felbontással érkező tervezési kérdésekhez hasonlít, itt tökéletes a szakadás a két irány között, olyan inkompatibilitás van, mint a konzolok között. Ahogy az egyik konzolra írt játékok nem futnak a másikon, úgy az érintőképernyős mobilokra tervezett felületek sem működnek a másikon.