Archive for the ‘gmail’ category


A figyelem fókuszálása az új munka- és fejlesztési etika

Az utóbbi évben az előadásaim többségében meg szoktam említeni a figyelem fókuszálásának kérdését. Arról, hogy a mai ember mennyire ki van szolgáltatva az elektronikus eszközöknek és rajta keresztül mindenféle üzenetnek és feladatnak. Állandóan érkező emailek, azonnali üzenetküldő, állandó zavarás. A zavarás elveszi a lehetőségünket attól, hogy bekerüljünk az aktív alkotás állapotába – a flow-ba -, amelyről Csikszentmihályi azt mondja, hogy az ember életében a valódi boldogság egyik legfontosabb forrása.

A Linda Stone által kezdett kutatást most már Malcolm Gladwell is népszerűsíti mint az új munka etika alapját és ha ő valamit elkezd favorizálni, abból majdnem biztos, hogy siker lesz. Azok, akik képesek a figyelmüket fókuszálni és kizárni a zavaró zajt, legyen az ember, vagy alkalmazás, azok többet tudnak elérni – még ha ez áldozatokkal és sértődéssel is jár -.

Ugyanez a szemlélet a szolgáltatások és tartalmak fejlesztésében is igen erős irányt adhat nekünk. Amikor valami olyasmit csinálunk, ami segít szűrni a zajt, nagyon valószínű, hogy jó irányba haladunk.


Meghívó a doransky.hu-ra

Néhány napja lett publikus a Google Friend Connect, egy olyan szolgáltatás, ami hálózati funkciókat tud adni bármilyen oldalhoz. Van pár konkurens, akik szintén próbálkoznak hasonlóval – Facebook és MySpace -, de itthon a Gmail elterjedésének és most a Google Reader-nek, na meg a ráépülő Turulmeme-nek köszönhetően a Google itthon egyértelműen nyerő lesz, abban a közegben legalábbis, ahol a doransky.hu-t olvassák.

Ha eddig is olvastad a blogot, kifejezetten a webes trendek, szolgáltatások és mobilweb, szolgáltatás fejlesztés, dizájn, online üzlet, marketing és használhatósági témák érdeklenek, akkor csatlakozz az oldalhoz. Nézzük meg, kik tartják életben az oldalt kattintásaikkal.

A csatlakozás nem jár semmi kényelmetlenséggel, nem fogok neked hírlevelet küldeni, nincs még mögöttes funkció, de amint beindulnak a közösségi fejlesztések a Friend Connect mögött, úgy talán valami hasznos szakmai közösségesdi is létrejöhet a doransky köré.


A böngésző helyzet 2008

Az utóbbi két nap használata alapján azt lehet mondani, a Google tud szoftvert fejleszteni. Első nekifutásra ilyen alkalmazást letenni az asztalra legalább akkora teljesítmény, mint amit egykor a kereső oldalon, illetve a Gmail kapcsán sikerült meglépniük. A Chrome a böngésző piac aktuális állapotát meghaladó szoftver, ami persze annak is köszönhető, hogy a cégnek sikerült a világ legjobb böngésző fejlesztőit és technológiáit összevásárolni 2-3 év alatt.

Gigászit változott a böngésző az elmúlt 10 évben. Eredetileg webes kommunikációs eszköz volt a jelszó, a Netscape Communicator email kliens, böngésző és sok minden egyéb is akart lenni egyben, aztán miután a Microsoft kicsinálta az Explorer-rel, az egész piac érdektelenné vált, hogy a romokból visszatérve a Firefox úra divatossá tegye a böngésző kérdést. 2008-ban egyértelműen látszik, hogy a böngészőnek sokkal fontosabb szerepe lesz az elkövetkező években, mint az operációs rendszernek és, hogy a legfontosabb szereplőknek a böngésző piac mostani állapota egyáltalán nem tűnik elégségesnek. A böngészőnek a webes alkalmazások szemszögéből nézve egy olyan stabil és kiszámítható dologgá kéne vállnia, mint az operációs rendszernek és sem a Firefox, sem az IE nem volt képes arra, hogy ezt közelebb hozza.

Az operációs rendszerek ugyanis többnyire elérték azt, amit el lehet érni, stabilan futtatnak alkalmazásokat, a böngésző ezzel szemben egy hibáktól, lassúságtól terhelt környezet, ami a Google szerint visszafogja a webes alkalmazások fejlődését. A böngésző lassúsága a böngészőbe gyártott termékeket is lassúnak mutatja és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a webes alkalmazásokat a cégek a szoftverek mögött másodrendű szereplőknek tekintsék.

A Google lépése valószínűleg ennek köszönhető. Legyen egy olyan sereghajtó termék a böngésző piacon, ami a Google kereső segítségével annyira támogatott, hogy felpörgesse a vezető böngészők fejlesztését, illetve, hogy legyen egy olyan termék, amihez hozzá tudják kötni a Google alkalmazásokat.
Egy cég számára sokkal jobban benyelhető egy stabil gyorsasággal működő telepítendő szoftver, amibe integrálódnak a ködből érkező Google alkalmazások, mint egy kiszámíthatatlan szoftveren furán működő webes dolog. Biztos, hogy hamarosan ki fog jönni valami Google csomag, amivel a legfontosabb Google termékek egyszerűen telepíthetőek lesznek az asztalra, illetve a Google legfontosabb termékei még erőteljesebben optimalizálva lesznek a Chrome-hoz, hogy teljes funkcionalitással mérhessék össze magukat a Microsoft termékekkel.

Mindettől függetlenül a Chrome nem valószínű, hogy megszorongathatná bármelyik vezető böngészőt piacon, de valószínűleg nem is ez a lényeg.


Tegye fel a kezét, akinek a Gmail postafiókjába két-három napja színesen érkeznek be a levelek

Fogadjunk, hogy a marketing, webes, vagy informatikai szektorban dolgozó közép, vagy vezető beosztásban dolgozó munkavállaló/vállalkozó vagy, esetleg szabadúszó. Este hétig, nyolcig dolgozol és lefekvés előtt ellenőrzöd az e-maileket. Egyszerre több projekten dolgozol és úgy érzed szinte lehetetlen összefogni azt a rengeteg fonalat, amit rángatnod kellene, embereket kell munkára ösztökélned, tehetségtelen vállalati kapcsolattartókat kell visszatartanod és közben még valahogy meg is kell magyaráznod magadnak, hogy amit csinálsz, azt jól csinálod. Mindeközben van egy szakmád, aminek a mélyére szeretnél látni, amiért ezt az egészet elkezdted, rss-eket olvasol, például ezt a blogot és küzdesz azért, hogy képben legyél a világ dolgait illetően. Rettegsz attól, hogy lemaradsz és ott leszel, ahol azok, akikkel napi szinten megküzdesz azért, hogy előre menjenek a dolgok. De minél több RSS-re iratkozol fel, annál inkább érzed, hogy képtelen vagy átfogni a történéseket, minden megoldott feladat csak még több feladatot szül. Ha szeretnél jobban megfelelni, szembesülsz azzal, hogy elérted a saját korlátaid és ezeken a korlátokon túl rengeteg minden vár még megismerésre és megoldásra.


Levelező alkalmazások tesznek az alkotmányra

Szerencsére nem sokszor, de volt mostanában alkalmam szívni email hírlevelekkel, tapasztalatként annyit, hogy nem csoda, mindenki utálja őket. Nehezen tesztelhetőek, nem ismerik az alkotmányt, ahány levelező annyi formában jelenik meg a levél és csak kínos alkuk árán lehetséges alacsony hibaszázalékot elérni.

Hogy gatyába legyen szedve a nemzetközi mezőny, a legtöbbet használt levelezők tesztelésére és kiértékelésére létrehoztak egy weboldalt, ami szépen lerántja a leplet kedvenc levelezőinkről és bebizonyítja például, hogy a világ legjobb levelezője, a Gmail képtelen elfogadható formában feldolgozni html leveleket, kizárólag inline css-el.

Mindez nem is lenne kínos, de ha mellé van rakva például, hogy a Yahoo hol tart a standardok támogatása terén, akkor elmondhatjuk, hogy a Gmail a levelezők ie 5.5-öse.


Gdrive a láthatáron

Az egyik google-re fókuszált bloggernek sikerült felfejtenie, hogy a gdrive néven futó online adattároló eszköz hamarosan pályára lép és nem csak a Google domain mögött. Ahogy kiderült a youtube is támogatja majd a szolgáltatást, ami beindulva a produktivitással kapcsolatos eszközök jelentős részét függetlenné tudja tenni az asztaltól.

Első körben valószínűleg nem lesz veszélyes ellenfél, de ha olyan interfészt kap, mint egy fájl kezelő és csak igazán mély feladatokhoz kell majd az asztalra irányítania a dokumentumokat, asztalra beálítható klienst is kap – amazon s3 kisembereknek -, akkor megint jó nagyot lépünk a web használat következő stádiuma felé.


Út Nirvána felé, avagy a legjobb GTD módszer keresése

GTD
Ok. Leszögezem a tegnapi posztra érkezett kritikák igazak, természetesen mindenkinek saját GTD módszerre van szüksége, de én akkor is megtaláltam azt, ami mindenkinek jó lesz. Ezt a rendszert imádni fogod, és az egész felállítása nem tart tovább 20 percnél. Három dolog kell hozzá. Gmail + Gtd Gmail + Google Calendar. A módszert már régóta használom, de most találtam meg azokat az eszközöket, amik a csúcsra juttatják.