Az utóbbi időben erőteljesen gondolkodom ezen a kérdésen. A Smartmobil konferencián a Microsoft régiós vezetője azt mondta, hogy szerinte az ország fontos hely gyártói oldalról. 

Mi lehet a nyerő stratégia az ország mobilos fejlesztői piacának a következő néhány év mobilos robbanásában? Sok-sok milliárdos piacról van szó, érdemes róla beszélni.

Szerintem amellett, hogy ötleteket és startupokat viszünk piacra, amik emelik az ország fejlesztői imázsát, erőteljesebben ki kéne alakítani magunkról azt a képet, hogy Budapest egy olyan hely, ahova jó eljönni – szép a város és élhető – és jó beszállítói piac vagyunk. 

Románia, Bukarest az előző turnusban – pc korszak -, ráált a kérdésre és rosszabb adottságok mellett is komolyabb informatikai piacott tudott létrehozni, mint amivel mi most rendelkezünk.

Szerintem Magyarország kicsi és kevéssé behálózott az európai és amerikai fogyasztói piacba, így nagyon minimális a valószínűsége, hogy nagyságrendekkel több sikeres startup indulna innen a következő időszakban. Ehhez ugyanis nem csak tőke kell, sőt elsősorban nem az, hanem jól kipárnázott csatornák, amivel projektek hihetően kicsúsztathatóak a piacra. Ezek az aktivitások az imázsépítésben segíthetnek az országban, de a valódi nyereség az lenne, ha felkerülnénk sokkal erőteljesebben a beszállítói térképre.

Budapest fantasztikus hely, élhető és gyönyörű. Ha én beszállítói célpontot keresnék a környéken, ahová szívesen mennek az embereim, Budapest jó választás lenne. Bár Prága szebb, jóval drágább is. Bukarest csúnyább, távolabbi és IT szempontból drágább. A meglévő klasszikus oktatási modell a programozó képzésre továbbra is rendkívül alkalmas. Sok jó adottságunk van, amit ki kellene használni. Az ország megítélése is remélhetőleg rendeződni fog a közeljövőben.

Aztán azon is gondolkodtam, hogy itt ki a fogyasztó? A helyi cégek többsége nem akar versenyt gerjeszteni nemzetközi szereplőkkel, a már itt lévő nagyok szintén nem, a beszállító cégek számára lehet ez a kérdés izgalmas. 

Startupok azért jók, mert viszik a hírét az országnak, de valódi növekedést szerintem a beszállítói piac erősítésével érhetnénk el.

Mítosz: Kapcsolatot akarok építeni a márkával – “Áramszolgáltató invited you to an event: Áramfogyasztók éjszakája”

Én, a fogyasztó nem akarok kapcsolatot, köszönöm van nekem elég. A legtöbb márka, amivel valaha kapcsolatba kerülök annyira érdekel, amennyi értéket a terméke, vagy szolgáltatása nyújt. Minden márka fogyasztói között szinte minden esetben kissebségben vannak azok, akik extra kapcsolatra vágynak, közösségi médiát is ennyiben érdemes gerjeszteni és csak azok felé, akiket valóban érdekel, különben az erőlködés még károkat is okozhat. 

Mítosz: Ha egy cég kommunikál felém, az építi a kapcsolatunkat. - ”Áramszolgáltató üzenetett küldött: Annyira cuki generátorok, hogy el se hiszed”

Az első pont gondolatmenetét továbbvezetve, nem önmagában a kommunikáció, hanem a közös értékek építik a kapcsolatunkat. Ha az áramszolgáltatóm célja, hogy 2021-re megújuló energiaforrásokból fedezi az áramfogyasztásom harmadát, vannak kapcsolódó értékeink és ha ehhez nekem is tennem kell valamit, akkor érdemes lehet kommunikálnunk. Egyébként? Olcsóbban fogom kapni az áramot?

Mítosz: Jó a sok interakció – “Áramszolgáltató 21 új üzenetet küldött”

Nincs arra egyértelmű kutatási adat, ami szerint azokhoz a márkákhoz ragaszkodnánk, amikkel többször találkozunk.

Egy olyan korban élünk, ahol a fogyasztó legfontosabb fegyvere és legféltettebb kincse a figyelme. A fogyasztó figyelmének túlhasználása pillanatokon belül vaksághoz vezet. Két szót érdemes ismételgetni: Célzás és relevancia. Ha megvan, lehet kommunikálni.

Eugene Pauly elkapott egy amúgy ártalmatlan vírusfertőzést, amely átjutott az agyi területekre és óriási károkat okozott. Az orvosok biztosak voltak benne, hogy visszafordíthatatlan agyi károsodást szenvedett, ám Eugene szinte teljesen felépült. Látszólag semmi baja nem volt, tudta, hogy kicsoda, hogy honnan jött, azonban attól a naptól kezdve nem tudott megjegyezni semmit. Sem azt, hogy kivel beszélt pár perccel korábban, hogy mikor evett utoljára, vagy hogy milyen TV műsort nézett egész nap. 

Néhány évvel később a feleségével elköltöztek egy új környékre. Mivel nem tudott megjegyezni semmit, nem mehetett ki az utcára, sőt a saját lakása is teljesen idegen volt számára.

A felesége mégis fucsaságokra lett figyelmes. Eugene képes volt arra, hogy kimenjen a konyhába, kinyissa a hűtőt, kivegyen belőle egy szendvicset, majd visszaüljön a helyére anélkül, hogy komolyabban keresgélné akár a konyhát, akár a szobát. Ami még ennél is érdekesebb, hogy néha kiment a lakásból, ám szinte minden alkalommal visszajött anélkül, hogy elveszett volna a környéken. 

Mivel ez a fajta memóriazavar nagyon ritka, kutatók elkezdték vizsgálni, hogy miként képes Eugene ezekre a viselkedésekre, ha nem köthető a tudatos és előhívható memóriához. Amit találtak, az megváltoztatta az ember viselkedéséről alkotott alapvető ismereteinket.

Úgy néz ki, hogy a szabad akarat, a döntések és a tudatos viselkedés az agy egy magasan fejlett területéhez köthetőek, ez a terület nagy energia igényű és fáradékony gépezet. A természet úgy oldotta meg ennek a területnek a pihentetését, hogy azokat a viselkedés mintákat, amiket ismétlődően végzünk, átadja egy másik, ősibb agyi területnek, amely onnantól kezdve átveszi a viselkedés irányítását. Ennek a területnek minimális tudatos köze van az énhez, a személyiséghez, vagy a memóriához. Ez a terület irányítja a szokásokat, ha megkapja a jelzést, hogy egy ismétlődő cselekvési sor következik, bekapcsol és onnan kezdve erőszakosan átveszi az irányítást és végrehatja a beidegzett tevékenységet.

Minden ilyen szokást valamilyen jel indít el, emberek, időpontok, szagok, és minden feladat sor végén van egy apró örömforrás, amire az agy vágyik és ami lehetővé teszi az adott viselkedés beidegződését.

Eddig nem is lenne gond, de az agy primitív gépezet, rá van állva olyan jelekre, amelyek könnyedén félrevezetik. Az agy szereti például az édes ízeket és ha valaki minden reggel egy csokival kezdi a napot, pillanatokon belül azon veszi észre magát, hogy reggel az agya teljesen magától – tudatos döntés és irányítás nélkül – vezérel egy olyan viselkedést, ami aztán elhízáshoz, magas koleszterinhez és szívrohamhoz vezethet. 

Még ez sem lenne gond, de úgy néz ki, hogy a szokások másik nagy problémája, hogy ha egyszer be lettek programozva, lehetetlen őket törölni, az agy soha nem felejti el az adott viselkedést.

Röviden összefoglalva, amit Eugene megfigyelésével – és más kutatásokkal bebizonyítottak -,hogy  minden ismétlődő viselkedés minta magában hordozza a lehetőséget, hogy szokássá válljon. Amint szokássá vállt, nagyrészt kiesik a szabad akarat irányítása alól. A folyamatosan túlköltésre ösztönző cégek, a szerencsejáték, az alkohol mind erre a területre vezetik az embert. Szokásokat alakítanak ki, amelyek átveszik a szabad akarat feletti irányítást.

De van egy jó hír is. Habár a szokások nem törölhetők, tudatosan lehet irányítani, hogy milyen szokásokat veszünk fel, meglévő szokásokat pedig felül lehet írni kemény munkával. A felülírás azt jelenti, hogy ugyanarra a jelre és ugyanarra az örömforrásra más rutint programozunk be. Visszatérve a csokis példához, ha minden reggel amikor a késztetés érkezik, hogy csokit kéne enni, valaki fogja magát, lemegy futni, majd a végén egy power song segítségével adrenalin fröccshöz juttatja az agyát, nagyjából egy hónapon belül az agy már nem fogja tudni, melyik rutint kapcsolja be, végül pedig a többet gyakorolt rutin fog győzni – a futás, vagy rossz esetben a csoki -. 

Érdemes ezt a dolgot párszor átgondolni, talán a legfontosabb dolog, amit a magunkról tanulhatunk belőle. Minden aktuálisan rossz szokás korábbi rossz döntések következménye, amelyek automatizálták a viselkedést. Ha szeretnél néhány szokást megváltoztatni, lefordítottam a Power of Habit című könyv erre vonatkozó ábráját. Érdemes megnézegetni és elolvasni a könyvet. 

• Viselkedés megváltoztatása

“[Design is] not just what it looks like and feels like. Design is how it works.” – Steve Jobs

Lehetetlen pontosan meghatározni a felhasználói élményt, a legkönnyebb talán érzetekkel leírni. Minden interfész használata közben érzel valamit, az adott felület ad valamiféle felhasználói élményt. Valamit vagy nagyon rosszul – frusztrációt érzel -, vagy valamit nagyon jól – örömöt érzel -.

Íme néhány válogatás azok közül, amikkel az utóbbi időben találkoztam:

Animációk, vizuális átmenetek

• Keynote -» Néhány átmenet olyan, hogy imádom újra és újra lejátszani. Csak azért elindítom néha a prezentációt, hogy megnézzem, hogyan fog az átmenet kinézni.
• Flipboard iPad -» Lapozás oda és vissza, oda és vissza. Nem használom különösen gyakran a programot, de bármikor belépek, legalább kétszer-háromszor csak azért lapozok hogy megnézhessem az animációt.
• Win Phone 7 – Ahogy a csempék eltűnnek és visszajönnek és amikor a kép a háttérben lassan mozognak balra és jobbra a képek menüben. Csak azért tologatom a felületet, hogy lássam.
• EBay iPad app – A bal oldali menü elhúzásával a nagy képernyőn pixelessé válik a tartalom. Többet tologattam első alkalommal, mint ahányszor a képernyőt néztem. 
• Win Phone 7 – ahogy kihúzod a képernyőt balra, vagy jobbra, azzal jelzi, hogy nincs tovább, hogy összenyomja a képeket. Mintha én préselném össze.
• Twitter for iPhone – A híres csúzli. Amikor lehúzod a képernyőt, elkezdi újratölteni a tartalmakat. Olyan, mint a félkarú rabló, néha jön valami, néha nem. 

Amikor úgy viselkedik valami, mintha élőlény lenne:

• Macbook -» Szuszogás, akkumulátor jelző. Mintha egy macska feküdne előtted az asztalon.
• Twitter kliens Macre -» Amikor egy a legfelső szintű nézeten kívül akarok kerülni az ESC gombot megnyomva, a felület egyszerűen megrázza magát.
• OSX Lion -» Belépéskor, mikor elrontom a jelszót, megrázza magát a gép. Egészen addig, amíg meg el nem találom.

Fizikai érintések és mozgások:

• iPad mágneses borító -» Amikor rápattan a tető, minden alkalommal rácsodálkozom, fel és le pattintgatom.
• A Macbook felnyitása és a töltő levétele. Még évekkel később is néha lepattintom csak úgy, vagy rácsodálkozom, hogyan tud illeszkedni ilyen pontosan.

Amikor a kijelző, a grafika mozgatja meg a fantáziád:

• A Tweetbot ikon, a Day One ikon, amikor érzed, hogy valami olyan gondossággal van létrehozva, hogy öröm ránézni.
• Retina kijelző – Belebámulok bele a képernyőbe és próbálom megtalálni a pixeleket, de nem megy, elkezdem megfigyelni a grafikák élességét.

Valami, amit soha nem hittél volna, hogy megtörténhet:

• Ránézek a telefonomra, vagy a táblagépre és az jut eszembe, ez hogy lehet? Amikor a vizitúra közepén a Bodrog holtágon 3G-s lefedettség van.
• iBooks – Amikor a lapozás közben az oldal hátát nézve átlátszik a papír. Tudom, hogy nincs ott, mégis. 
• Shazam – Felismeri a hangot és megmutatja ki az előadó? Hogy?

Funkciók, amiket nem is tudtad, hogy akarsz, de amikor eléd rakják, pontosan érzed, hogy erre volt szükséged és el sem tudod képzelni, miért nem találta ki senki korábban:

• Instapaper – Mindenféle weboldalt olvasható formára tördel, minden alkalommal rádöbbenek, milyen jó olvasni.
• Dropbox - Mi az, hogy egyik pillanatban ott van a fájl, a másik pillanatban meg a telefonomon? Hogyan? És hogy-hogy nem így volt ez mindig?

Hangok

• Tweetbot -» Hangok, ahogy az interfész reagál a kis aktivitásokra.
• DayOne iPad -» Jelszó kérés után a surlódó hang.

Ez csak néhány személyes kedvenc, többségük apróság, mégis óriási szerepet játszanak abban, hogy miért kedvelek egy alkalmazást vagy eszközt. 

Az érintőképernyő megjelenése és széles körben elterjedése azért is volt óriási dolog szerintem, mert felrázta az egérrel vezérelhető interfészek tervezésében megfáradt tervező közösséget. 

Megjegyzés: A T-Mobile hamarosan elindít egy kampányt, ami táblával kapcsolatos élményeken keresztül mutatja be a táblagépek világát, ehhez kapcsolódóan fogok pár bejegyzést írni a következő hetekben.

Most esett le az is, hogy az utóbbi időben minden alkalmazásban átálltam olyan megoldásra, ami képes erre. Két éven belül nem lesz szerintem olyan életképes, napi szinten használt szolgáltatás, amelyiknél nem lehet természetes módon ugrálni az eszközök között.

Elkezdeni csinálni a kanapén, szerkeszteni a metrón, befejezni a gép előtt.