Archive for október, 2013


OS X Maverics

Az őszi szezonra az OSX Maverics-et vártam a legjobban, röviden összefoglalom az eddigi tapasztalataimat.

Maverics
Ahogy ígérték előre, tényleg nagyot sikerült optimalizálniuk. A korábbi OSX verziók inkább az új funkciókról szóltak és új navigációs modellekről, a Maverics nem akart nagyon előremenni – bár szoftverekben hozott pár újdonságot – valójában a legnagyobb előnye az lett, hogy letisztította azt, amit eddig is tudott az egész operációs rendszer, és sokkal gyorsabbá tette. Felületi szinten észre sem vettem szinte, hogy váltottam, de azt igen, hogy az eddigi gyorsnak mondhatóhoz képest is villámgyorsan áll fel a gépem, hogy minden felkapcsolt egy sebességet. Azt kell mondjam, hogy a kedvenc OS X-em lett az utóbbi pár év kiadásaiból, mert arra fókuszáltak benne végre, amit az utóbbi időben elkezdtek elfelejteni, hogy ez egy produktív környezet, ahol nem csitti-fitti animációkra van szükség, hanem olyan környezetre, ami a lehető leggyorsabban működik. A dupla képernyő pedig előrevetíti azt, amit egy Apple TV-vel már most ki lehet próbálni, vagy akár egy prezentáció során, hogy az ami történik a kivetített képernyőn, az független attól, ami a laptop képernyőjén van. Ez a különböző adat prezentálás közben, TV nézés közben, számos helyen nagyon hasznos lesz.

Az egész operációs rendszer mintha csak elindult volna egy olyan optimalizáltság irányába, hogy még kissebb gépeken is bátran elfusson, kevesebb áramot fogyasszon, ha csak egy dolgot kell mögé látnom, akkor a még maihoz mérve is az ultrahordozható gépek operációs rendszere legyen.

Csodálkoznék, hogy lenne bárki a Mac-es közösségben, akinek ez az irány nem jön be.

iWorks
Itt már ugye megoszlanak a vélemények. A weben darabokra szedték az új iWorks-öt a megjelenést követően, a fő kritika az volt, hogy mennyire elvitték az alap felhasználók felé az eszközöket és kihagyták a professzionális felhasználók igényeit. Érdekes, én nem ezt látom. A Pages mindig is egy kicsit béna szövegszerkesztő volt, professzionális munkára szinte alkalmatlan. Adat kapcsán rendes ember Excel-ben dolgozik még mindig, ha sok adattal és komoly feladatokat kell elvégeznie, a Numbers pont arra volt jó és most talán egy kicsit jobb is, hogy szerkesztett, szépen kinéző chart-okkal támogatott adatsorokat prezentálhassunk vele, akár ajánlatokat, akár egszerű kalkulációkat vizualizáljunk.

A Keynote kapcsán pedig egyáltalán nem értem a kritikusokat. Valóban idegesítők lettek az új panelek és némely feladatot elég sok ideig tart megcsinálni, de végre megoldották a presenter view nézetet, a prezentáció során könnyedén lehet végre a prezentációs nézetet beállítani és váltani, hogy melyik képernyőre is szeretnénk kitenni, a betűméretek könnyedén felhúzhatók, szóval aki prezentációra használta a keynote-ot, annak ez a verzió óriási ugrás lesz. Végre valóban használható a presenter view.
A prezentáció készítők számára is kellemes újdonságok vannak, formázások, végre megjelentek az érthető bekezdés stílusok, amivel a teljes prezentációban könnyedén tudjuk változtatni egy adott szövegtípus adottságait, a mesterdiák szerkesztése is – bár elsőre egy picit elbizonytalanodtam, de jóval érthetőbb lett, jól keretezett módon jelenik meg, hogy mit fog látni a végén az “ügyfél”.

Az összes kritikából az jött le nekem, hogy voltak egyesek, akik a Keynote-ban csináltak grafikákat – ??? -, illusztrációkat – ??? -, itt csináltak prototípusokat – ??? -, ergo olyan emberek hada, akik nem vették észre, hogy ezekre kifejezetten van professzionális tervező eszköz, amit ha az ember egyszer kipróbál és megtanul, onnan soha többet nem néz vissza – Photoshop, Illustrator és Axure -. A Keynote egy prezentáció gyártó eszköz, ebben pedig hatékonyság és megjelenítési minőség szempontjából a világ legjobbja. Én professzionális prezentáció készítő vagyok, a munkám része, hogy érthető prezentációkat tartsak és bár nagyon szeretem a Prezit is, ha gyorsan kell korrekt minőségű prezentációt készíteni, akkor produktivitás szempontjából a Keynote kenterbever minden programot, amit eddig használtam. Talán az egyetelen killer app számomra a Mac-en, amiért nem tudnék más platformra menni még akkor sem, ha szeretnék.

Összefoglalva szerintem az idei év az Apple-nél a csináljuk jobban, amit eddig csináltunk éve volt. Lehet hogy ez már Johny Ive mentalitásának megjelenése a szoftver oldalon is, aki a hardverben is a folyamatos iterálás bajnoka.

Ahogy az iOS 7 is viszi tovább a korábbi iOS sajátosságait, de érthetőbbé, egységesebbé teszi azt, ugyanígy a Maverics is hasonló úton jár.


Egyszerűen és egyszerűnek látszani

Bármilyen szolgáltatást vizsgálni az egyszerűség dimenziójában a következőképp lehet. Egyszerű-e előállítani és egyszerű az ügyfelek elé vinni, illeteve másik oldalon az ügyfél egyszerűnek látja-e és érzi azt.

A legtöbb szolgáltatás bonyolult. Amikor az Apple iPhone-jára azt mondjuk, hogy egyszerű, akkor azt a szubjektív érzést írjuk le vele, ahogyan a mögöttes funkciók felénk megjelennek. Egyszerű, mert az felület, amin keresztül kapcsolatba lépünk vele, lehetővé teszi számunkra, hogy komolyabb kihívás nélkül megoldjuk azokat a feladatokat, amikről úgy gondoljuk, hogy pont ezzel az eszközzel lehet. Egyszerű, mert el tudunk sétálni érte egy boltba, ahol egy szép dobozban átvesszük. Egyszerű, mert bekapcsoláskor nagyjából 3-4 perc alatt működőképessé tudjuk tenni és értjük, hogy mi mitől működik rajta.

A másik oldalon az iPhone elképesztően bonyolult. Működéséhez gigászi mennyiségű szoftverkódot kell összehangoltan megírni, egy egész operációs rendszert és a ráépülő programokat kell karbantartani, egész komoly hardver mennyiséget kell belezsúfolni egy kis keretbe, majd az egészet millió számra össze kell rakni, be kell csomagolni és el kell juttatni a felhasználóhoz a világ túloldalán.

Az iPhone előállítása elképesztően bonyolult, nemrég jött le egy cikk a 2007-es bejelentéséről, amiben azt a történetet járják körbe, hogy mekkora politikai csatározások közepette, mennyi, már szinte eldobott technológiával körbevéve, mekkora hibák sorozatával jutottak el oda, hogy alig egy nappal a bejelentés előtt tudtak egy működő telefont kivinni a színpadra, aminek az előállítása közel 150 millió dollárba került. Csak egy a nagyon szép példák közt, hogy Johny Ive és Steve Jobs által megálmodott első telefonok egyike egy tiszta fém készülék volt, direkt mintha arra találták volna ki, hogy árnyékolja a telefon antennát és amikor megjelentek vele, akkor a telefonos mérnökök mondták, hogy azzal bizony nem fognak telefonálni. Újra kellett tervezni az egész tokot. Amikor azt gondoljuk, hogy az iPhone egyszerű, akkor azt is gondoljuk egyben, hogy sok ezer ember, csapatok tucatjai dolgoznak szolgáltatások tucatjain, csak hogy a termék számunkra egyszerű legyen. Ami számunkra egyszerű, az az Apple dolgozóinak elképesztően bonyolult és kemény munka. Ha egy cég egyszerűségben akar versenyezni, akkor valójában az egyszerűség látszatában akar versenyezni, nem abban, hogy azt milyen egyszerűen, fájdalommentesen lett előállítva.

A világ bonyolult, szóval amikor valami nagyon egyszerűt és érthetőt látsz, biztos lehetsz benne, hogy a túloldalon egy egész hadsereg dolgozott azon, hogy a világ mögöttes bonyolultságát egy rád ergonomómiailag tökéletesen szabott válaszba csomagolja és tálalja úgy, hogy magad is meglepődj.


Hogyan lett a világ modern?

A szabadságom alatt olvasott könyvek közül a következő: Swerve, How the World Became Modern.

A könyv Pulitzer díjat kapot 2012-ben és egy 15-ik századi olasz pápai írnok, Poggio Bracciolini történetét mutatja be, aki néhány hasonlóan megszállott kortársához hasonlóan rég letűnt latin korok könyveit vadássza a német vidék kolostoraiban.

A könyv elképesztően izgalmas képest fest a korról, a korrupt vallási környezetről, a kultúrát gyors iramban felejtő Európáról, a kolostorokról, ahol a könyvek másolása pusztán a lélek nemesítését hivatott repetitív tevékenység volt, nem pedig a könyvek tartalmának megismerése és továbbadása. Greenblatt egy kicsit talán túlzásokba is esik a kor hanyatlásának bemutatásával, túlzottan igazodik a mai kor gondolkodásához. Ami bizonyos, hogy ebben a korban a világot többnyire Isteni eredetűnek tartották és a kor dogmatikus körülményei között egy elképesztően agresszív vallási intézményrendszer nyomta el a keresztény egyház elfogadott normáitól eltérő véleményeket. Ebben a korban Poggio egyszer csak rátallál egy régi latin könyvre.

A könyv a legnagyobb hatású írások egyike lesz, szinte megváltoztatja a történelem menetét, tartalma ugyanis nem más, mint krisztus előtti I. században élt római költő-filozófus, Lucretius műve.

Lucretius, aki a görög Epikurosz filozófiáját költöztati át a Római kultúrába, elképesztő gondolatokat ír le verses formában. Például, hogy a világ atomokból épül fel, hogy nem az ember a világ közepe, sőt még a föld sem a világ középpontja, hogy halálunk után nem történik velünk semmi, illetve ha léteznek is istenek, nem foglalkoznak velünk és az élet legfontosabb célja nem más, mint maga az élet. A legfontosabb feladatunk ennek megfelelően nem más, mint hogy a saját és mások életéért dolgozzunk és élvezzük az életet, amennyire csak tudjuk.

A könyv lényegében katalizálja a felvilágosodás eszméjét, számos kortárs festőt inspirál és hatása olyan távolra nyúlik el, hogy még olyan emberek is merítenek belőle inspirációt, mint Galileo, Freud, Darwin, vagy Einstein.

Bár kicsit túlzónak tűnt nekem a könyv olvasása közben, hogy egy írás ekkora hatással lehet a történelemre, de üdítően élesen szemlélteti, hogy az emberiség gondolkodásának fejlődése nem egyenletes és állandóan előre haladó. A mai világ gondolkodásának alapjait nagy mértékben hatják át a görög filozófia által lerakott eszmék és talán legjobban csak abban különbözünk egy több ezer éves civilizációtól, hogy a materiális világról jóval mélyebb ismereteink vannak.