A nagy öreg megmutatja. a Windows 7 tervezési irányelvei

A Microsoft reklámokat lehet szeretni, vagy utálni, de egy biztos, a cég már messze nem az ellenséges monstrum, ami volt néhány évvel ezelőtt.

Az, hogy a Microsoft forradalmat csinált egyszer a történelemben, nem csak annak köszönhető, hogy ők, vagyis Bill volt az első akik jól tudott szerződni a területre, de azért is, mert máig övék az egyetlen olyan használható platform, ami el tud futni mindenféle gépen. Az utóbbi években egy kissé fókuszt vesztett a cég, sok piac, sok láb stratégiájukkal elkezdtek mindenféle kapcsolódó területre benyomulni néhol elképesztően sikeresen – XBox -, néhol csúnya buktával – Zune -.

Az utóbbi években annyira akarták ezt a webes dolgot – és még most is akarják -, hogy a legfontosabb termékükről, az operációs rendszerről rendesen elfeledkeztek. Vagyis nem elfeledkeztek, hanem a megalkotásában nem vették elég hangsúlyosan figyelembe a felhasználói felületeket és a külső mázat. A Vista-val a rendszer magját drasztikusan újraírták és olyan elképesztő funkciókat pakoltak bele, amit máig nem használnak elegen, szöveg és grafikus megjelenítésben óriásit léptek előre, de a közvetlen felhasználói élményeben ez nem jelentkezett, mert az alkalmazásfejlesztők nem tudták követni és egyébként is 2008-ban asztali alkalmazásfejlesztés nem a legszexibb téma.

A Vista kudarca után egyéb területeken lett kiemelkedő a cég, a webes alkalmazásaik máig túlságosan szoftveresre és visztásra vett bonyolult valamik, de amit a felület kezelés terén a Surface és egyéb kapcsolódó technológiákkal csinálnak, az egyértelműen olyan jövőkép, amit lehet szeretni.

Amit a Surface megmutatott, hogy a Microsoft-nál is vannak hangok, akik rájöttek, 2008-ban céleszközök vannak, egyszerűen és érthetően kivitelezett funkciók, amik egy szűk fókuszban briliáns módon vannak megvalósítva. Így lehet nyerni.

Az OSX nem jobb rendszer – elhízott, lassú operációs rendszer az xp-hez képest -, egyszerűen csak jobban el tud tűnni az útból, amikor kell. Gigászi számítógépes múlt után manapság már a gépen csak webet használok, szövegszerkesztőt és táblázatkezelőt néha az asztalon, kód írására valami nagyon könnyű alkalmazást, ami gyorsan indul, egy-két grafikai programot, valami ftp alkalmazást, videó nézőt és zenelejátszót, fájl kezelőt. Az operációs rendszer jövője a felhőből érkező alkalmazások és adatok kiszolgálása, az lesz a nyerő, aki ezt az új modellt minél jobban ki tudja szolgálni.

A Windows 7 új felületei már mutatnak valamit ebből az új jövőképből, de ami igazán érdekes, hogy lehet látni azt a néhány alapelvet, amely mentén a felületeket újratervezték. Kötelező érvényű minden alkalmazás- és szolgáltatás fejlesztőnek: