Ne számíts a “véleményvezérekre”
Konráddal együtt ültünk azon a beszélgetésen, ahol jó pár szakmabelivel együtt próbáltuk egy sörözés keretében kitalálni, hogy mitől indulnak be szolgáltatások, gondoltam, ha már Ő ír róla, én is megírom a véleményemet.
Szerintem ma Magyarországon “véleményvezérekre” alapozni egy szolgáltatás beindítását nem jó stratégia, a web kettes Twitteren tobzódó geek közeg pedig pláne kevesebbet számít, mint amit bárki gondolna. Sőt, egyáltalán nem számít. A sikeres hazai szolgáltatások döntő többségét a véleményüket gyakran kifejező felhasználók többsége utálja. Utálja az iWiW-et, utálja a Startlapot, utálja a Messengert. Mégis sikeresek. De igaz fordítva is, e felhasználók által favorizált szolgáltatások Magyarországon üzleti értelemben egyáltalán nem lesznek sikeresek, tisztelet a kivételnek.
A szolgáltatások beindításáért felelős valódi felhasználói közeg, bár véleményvezérnek mondható abban az értelemben, hogy majd ők fogják befolyásolni a később érkezőket egyáltalán nem úgy néznek ki, ahogy elképzelünk egy véleményvezért, nem szexik, nincsenek benne abban a beszélgető közegben, akik hatással vannak a szakmai újságokra. Olyan átlagos felhasználókról van szó, akik valamiért éppen a szolgáltatásunkra érkeztek és elkezdték azt használni és ezen keresztül valamilyen formában befolyásolják a szolgáltatás felhasználását.
Az Ő elérésük leggyakrabban tömegesen történik és nem egyedi megkereséseken keresztük, olyan eszközökkel, amik közepes és nagy forgalmat generálnak az oldalra. A geekek max a jó sajtó miatt fontosak, talán azért, hogy az egyébként szintén szakmának szóló szakmai sajtó beszéljen a termékről, ez pedig segíthet a már felhasználói oldalról sikeresen működő szolgáltatások eladásában.
Tetszett a bejegyzés? Kövess Facebook-on, vagy Twitter-en.
Nincs kapcsolódó bejegyzés
12 hozzászólás