Dobó Mátyás blogja 2003 óta webes trendekről Rólam

A döntéshozó felelősségéről és egy tipikus menedzser betegségről

A hazai döntéshozói kultúra gyakran igen rossz lábakon áll. Minden cégben látni a menedzsereket, akik szakértők hadától körülvéve hozzák meg a szerintük jónak tűnő döntéseket.

Itthon azonban a menedzserek még gyakran azt hiszik, hogy rájuk tartozik a döntések mellett a szakmai kompetencia is, ami valljuk be elég nagy optimizmus és gyakran óriási öngólokhoz vezethet szervezeti szinten.

A menedzser beül a megbeszélésre ahol hetek óta feszülő szakértők vannak, a szakértők prezentálnak valamit, ami szerintük jó lenne, a menedzser pedig úgy gondolja, nem jó amit csináltak és inkább saját kézbe veszi a dolgokat, ad néhány irányt, csinálják úgy. Az eredmény? Egy átgondolt szakmai döntést egy 10 másodperces gondolkodásból születő döntés felülír. Ahogy az Apple-nél mondják, bekerült a póni a projektbe. Mindenkinek vannak álmai és vágyai, amiket szeretne ha megvalósulnának.

Látható mi ezzel a nyilvánvaló probléma. Egy menedzseri képességek miatt alkalmazott ember egy szakmai kérdésben a szakértő véleményével szembeállítja a saját véleményét, majd autoritásánál fogva megszavazza magát arra hivatkozva, hogy egyéb üzleti érvek is vannak. A szakértő vérig van sértve, a menedzser nem érti miért nem mennek olyan lelkesen a dolgok, hiszen annyira akarja, hogy már ő is besegít.

Hogy működne ez jól? Egyszerűen. A döntéshozót azért alkalmazzák hogy döntéseket hozzon és olyan szemléletet adjon hozzá a szakmai folyamathoz, amire esetleg mások nem látnak rá, üzleti célok, hosszútávú stratégiák, stb.

A döntéshozónak a szakértők ajánlásai között kellene döntenie és csak elveket szabad beemelnie a projektbe, pl. bizonyos prioritásokat felülírni, amire a szakértők nem látnak rá. Ha így tesz és valóban csak a döntéseket hozza meg, értékesebb dolgok születhetnek.

Vegyünk egy példát. Menedzser beül a megbeszélésre, a szakemberek prezentációját meghallgatva úgy érzi valami nem ok, nem vették figyelembe azt a bizonyos paramétert, amiről tudja, hogy fontos. Érzi, hogy már vágtat is a póni felé és könyörög, had kerüljön be a projektbe új elemként, funkcióként, színként stb. A menedzser mély levegőt vesz, lekever egy fülest a póninak, odafordul a szakértőkhöz és azt mondja. A gond srácok az, hogy van itt egy olyan dolog, amiről nem tudtatok, vagy nem vettétek figyelembe. Kérnék rá javaslatokat, hogy miként tudnánk ebben az irányban is erősíteni és minek a kárára.

Ennyi. Prioritások átszervezése, jönnek az új ötletek, újabb döntések. A szakértők lelkesen szállítják a javaslatokat, a menedzserek pedig lelkesen hozzák a döntéseket.

Az Apple így csinálja, talán nekünk is lenne belőle mit tanulni.

Tetszett a bejegyzés? Kövess Facebook-on, vagy Twitter-en.

Nincs kapcsolódó bejegyzés

• Venice projekt
• AC heti: 300 trailer, 24 prequel, tornádó Londonban, víz a Marson, Photoshop CS3
• Ne szólj hozzá a blogomhoz, inkább nyomj a share gombra
• Vándorlás szolgáltatások között. Melyik a kedvenc mikroblog szolgáltatód?
• Hírbehozóval értékelünk

Annyira igazad van…
Egy 120 fős internetszolgáltatónál dolgoztam, és mintha róluk írtad volna. Habár gondolom sokan magukra ismernek majd.

Én meg némi reklámügynökségi háttérrel magam mögött ugyanezt látom ügyfél-ügynökség között (bár ez valószínűleg nem újdonság, örök téma a szakmában), de ami még viccesebb, hogy egy picit házon belül is client service és kreatív részleg között. Nehéz meló ám összehangolni a különböző részlegek egyéni céljait.

ez azoknak a cégeknek a problémája, ahol a tulajdonosi kör elválik a menedzsmenttől. állítólag ez a modern vállalatvezetés alapja. nekem erős a gyanúm, hogy ez _európában_ nem működik.

helyette az van, hogy az alkalmazottak lépkednek ugyan felfelé a hiearchiában, de a kompetencia szintjük folyamatosan csökken. és addig lépdelnek felfelé, amíg tökéletesen inkompetens vezetővé nem válnak. onnantól már nem jutnak előre, ekkor váltanak túlélő módba, amikor is a pozíciójuk minden áron való megtartása a cél. és amikor ez már nem megy, akkor többnyire kilépnek a vállalattól, és beülnek a konkurens vállalathoz. és ebből kialakul egy slepp.

nekem az a tapasztalatom, hogy _európában_ nem működik az, amikor egy vállalat gazdátlan. van ugyan tulajdonos, de az alkalmazottak még nem találkoztak vele, mert az egy befektető, vagy befektetői csoport. szerintem a tőkepiaci tulajdonlás _európában_ nem hatékonyabb, mint az állami tulajdon.

ez a modell _amerikában_ működik leginkább. ott ha nincs profit, akkor simán lefejezik a menedzsementet. simán megtizedelik az adminisztációt, és simán utcára rakják az embereket.

ott komolyan veszik a hűtlen kezelést. az, amikor valaki a rábízott vagyont nem a kellő gondossággal kezeli. ha a tulajdonos azt látja, hogy a menedzsment a cég számára előnytelen reklámszerződéseket köt, mert például az ügyvezető is tulajdonol más cégeket, és a vállalatából mondjuk így lapátolják ki a pénzt, akkor ott vélhetően nem nyugdíjba vonul az ügyvezető, hanem börtönbe. amerika messze nem olyan humánus, mint európa.

ahol ez elképzelhetetlen. mi azt mondjuk: ez hűtlen kezelés, igen, de a tulajdonos sem járt el kellő gondossággal. miért nem figyelt oda, mi történik a vállalatnál. azaz ilyenkor az európai megoldás, hogy leváltják a menedzsementet, és ezzel az ügy el van intézve.

és persze itt nem a mellett érvelek, hogy át kellene venni az amerikai modellt, hanem azt, hogy ki kellene dobni az amerikait. pontosabban amerikai tulajdon esetén kövessük az amerikai mintát, de itt általában az a jó, ha az alkalmazottak látják, ott, az a zöldpulóveres, az a király.

Valóban, a bejegyzést egy barátommal folytatott pénteki beszélgetés inspirálta, sajnos a példát nem lehet felhozni, mert ha leírnám, lehet, hogy holnap már nem lenne munkája.

Mennyire igazad van! Példát szerintem - fejvesztés terhe mellett - bárki tud hozni. :-D

A problémát szerintem az okozza, hogy a vezető nem bízik meg a saját embereiben. Mert a döntést ő hozza, a felelősséget ő vállalja, elvárja, hogy stabil szakmai háttérrel legyen alátámasztva. Persze hibázhat a beosztott, de akkor is a vezető hátán csattan először az ostor, amit logikusan nem akar. Az utolsó ostorcsapást pedig egyik vezető sem akarja megvárni… :\

Rosszul gondolom?

“Valóban, a bejegyzést egy barátommal folytatott pénteki beszélgetés inspirálta, sajnos a példát nem lehet felhozni, mert ha leírnám, lehet, hogy holnap már nem lenne munkája.”

Szerintem ez fontos momentum: akkor a barát ugyanazt csinálja, mint a “nev” által felvázolt folyamatban/rendszerben a “váltanak túlélő módba” résznél. Vagyis semmivel sem jobb mint a döntéshozó.

Ha nem lenne holnap munkája, akkor leginkább lenne több új és jobb lehetősége, ahol nem kell, hogy részese legyen egy olyan rendszernek amit kb. leköp, nem?

Ez most pont olyan volt, mint a pszichiáternél: “Nekem van egy barátom, akinek az a problémája…”