Az egylábú üzlet
Nem kell már sokáig várni, hamarosan visszatérek a digitális térbe, rengeteg minden jött össze mostanában, ami miatt kicsit visszafogottabban és felszínesebben posztoltam a szokásosnál.
Ahogy néztem a Reklámkonferencián az egyértelmű jeleit a recessziónak, azon gondolkodtam, hogy milyen kegyetlen az élet. Amikor jól mennek a dolgok, egy cég szárnyal, a töretlen és jól kijelölt fókusz mennyire komoly eredményeket tud hozni. Amint azonban valami történik a piaccal és a környezettel, a “fókuszból” hirtelen “csőlátás” lesz. A recesszió egyik legnagyobb átka, hogy a finoman lépkedőknek kedvez. Azoknak, akik azt mondták, nem egy irányba megyünk, hanem lassabban, de sok felé kitesszük a lábunkat.
Amíg repült a display piac, nagyon jó stratégiát választott az, aki azt mondta, hogy csak ezzel foglalkozik, most ezek a cégek, akik ilyen hirdetéseket értékesítenek, ebből a piacból éltek, erre építették a stratégiájukat, ennek a védelmére esküdtek fel, nekik vannak a legnagyobb gondjai.
Érdemes recesszióban gondolkodni, az pedig a különböző piacokon jelenlétnek kedvez. pl. vegyük a Sanoma-t, aki annak ellenére, hogy kötelező magazinos köreit futja online is - és ez valószínűleg komoly veszélyt jelent most rájuk -, olyan alternatív piacokba is invesztál, amelyek máshogy működnek, máshogyan termelnek pénzt, máshogy reagálnak a recesszióra. Árukeresés, állás piac, stb. Ami máshogy működik, máshogy is reagál és ez ilyen időszakban és növeli a valószínűségét annak, hogy legalább egy-két olyan dolog van, ami nem ül földre. Indexnek ott van PoMo vagy a Bookline, Origo-nak is számos oldal, amelyik máshogy működik. Persze ez nem jelenti azt, hogy ez feltétlenül ki tud egyensúlyozni egy komoly strukturális gondokkal küszködő céget, amelynek a portfoliójában több az alma, mint a körte, de legalább alapot adhat invesztálásra, kísérletezgetésre, előkészületre a következő nekiinduláskor.
A rossz helyen álló egylábú üzlet másik baja, hogy pont akkor nem tud lépni, amikor a leginkább kellene. A nadrágszíj összerántása miatt ezek a cégek pont akkor nem tudnak új dologba fogni, amikor éppen kéne, vagy lehetne. Ilyenkor van a legnagyobb szerepe az befektetési célú fejlesztéseknek, hogy van valami ami megteremti a következő növekedési fázis alapját. Az egylábúaknak az a baja, hogy rosszkor kezdik, akkor akarnak invesztálni, amikor besül a piac, miközben a következő növekedésben kivillanó cégek általában már a recesszó előtt megteremtik a csíráit a következő lépéseknek.
Egy csőd szélén álló média cég nem fog most belelépni egy ismeretlen piacba és hatalmas kockázattal új területeket keresni, de egy olyan cég, amelyik csápokkal már letapogatta a lehetőségeket és egy-két útra rá is talált, annak most komoly lehetőségei vannak.
Jövőre valószínűleg összetörik a piac, az utóbbi évekhez viszonyítva rendkívül sok lehetőség lesz olcsó elérést vásárolni. Ha ezt valaki kihasználja, az felszívhatja magát 2011-re, amikor már mindenki kaparni fogja a friss gesztenyét.
Tetszett a bejegyzés? Kövess Facebook-on, vagy Twitter-en.
Nincs kapcsolódó bejegyzés
5 hozzászólás