Terminátor: A gépek csendes forradalma

Emlékszel a jelenetre, amikor a Terminator egyik híres jelenetében robotok gépfegyverekkel rohanják le az emberek állásait és az egyik robot a lábával szétroppant egy emberi koponyát? A jelenet akár szimbóluma is lehetne a gépek forradalmának, ám minden rossz benne, ami csak lehet. A gépek ugyanis csendes forradalmat indítottak el a 80-as években a középosztály ellen és ez azóta is folyamatosan haladnak előre, miközben észre sem vettük.

Egy olyan világban élünk, ahol hamarosan 1 trilliárd eszköz lesz a neten, közben a foglalkoztatás es a regenerálódás a gazdaságban egyre lassabb ütemben halad minden egyes gazdasági krízist követően. Kezdenek eltűnni az állások a világból, főleg alacsony képzettséget igénylő formáik. A forradalom fájdalmas és már most milliókat érint, főleg a fiatalok, akik képzetlen munkahelyek hiánya miatt már nehezen tudnak bekerülni a foglalkoztatásba.

A tegnapi és mai Singularity University konferencia után egyértelmű lett számomra, hogy középtávon megoldjuk az energia problemát, megtanulunk húst tenyészteni, vizet tisztítani, megtanulunk eltartani fenntarthatóan 7-10 milliard embert. A nagy problémák többségét exponenciálisan fejlődő technológiák támadják és minden ilyen technológia tényleg a fény sebességével halad.

De mindezeket a problémákat nem emberek milliardjai oldják majd meg, hanem pár millió felkészült ember olyan technológiai, számítógépes es robotikai kiterjesztésekkel, amivel képesek bármit elérni, amit ember el tud képzelni.

Miközben megoldjuk, hogy ennyien elférjünk a földön, nem látni, hogy azt miként fogjuk, hogy értelmet adjunk ennyi életnek. Az ember fizikai erejént régóta elkezdtük kiváltani, precíziós motoros képességeit éppen most váltjuk ki, produktív agyi számítógép képességeinek nagy részét pedig a 80-as évek óta kezdjük helyettesíteni és a helyettesítő gépek fejlődése elképesztő, szintén exponenciális.

Az emberi szervezet fejlődése lassú, az emberi agy utolsó nagy frissítése pár tízezer éve volt, de ez a test, ez az agy egy olyan világot teremtett, ahol a technológia exponenciálisan fejlődik, nem egy területen, szinte minden fontosabb területen.

Mik a következmények? Én most azt látom, hogy ha így haladunk tovább és nem történik az emberi potenciál kiterjesztésével kapcsolatban valami nagy áttörés következő években – ami akár meg is történhet – az inaktív társadalmak kora jön, sok alibi munkát végző emberrel, szűk hatalmi elittel és azokkal a magasan képzett szakemberekkel, akik kiszolgálják ezt az elitet.
Egy ilyen világban a társadalom stabilitását az éppen elégséges szociális körülmények és a mentális lefoglaltság jelenti majd – TV, Facebook, stb -.

Ha nem ez fog történni, akkor mi? Az emberi potenciál fejlesztésének, az ember motivációs képességének erősítése, az emberi kreatívitás fenntartása, fejlesztése nélkül erős egzisztenciális kérdőjelek közé kerülhet az emberiség hamarosan, és egyre komolyabban érzem, hogy ez ma legnagyobb feladatok egyike a mai világban.