Senki nem nevet egy kiborgon

A novemberi SU egyik legjobb előadása egy mozgássérült előadóé volt, aki néhány évvel ezelőtt elvesztette a jobb kezét egy balesetben. Néhány évig élt így, aztán bekerült egy programba, ahol kapott egy kézprotézist, amivel képes 18 különböző mozdulatot elvégezni. Mindegyiket más izomcsoport mozgatásával.

A protézisekkel kapcsolatban színpadra jött egy 3D-s nyomtatással foglalkozó kutató is, aki a hozzá hasonló embereknek gyártott protézisek fejlesztésével foglalkozik. Olyan külső rendszereket készít, amik bénult embereket tudnak újra megtanítani járni, protéziseket, amik képesek rengeteg mozdulatra. Nagyon érdekes témákat feszegetett, például, hogy miként kell tervezni ilyen eszközöket.

Korábban az volt a trend, hogy a protézisnek az emberi testrészt kell utánoznia, amit helyettesít, de nem sikerült elérni azt a szintet, ahol a protézisek felismerhetetlenek legyenek, ahová pedig sikerült eljutni, abban a formában az emberek elutasították. Kéz kinézetű kezekben és a láb kinézetű lábakban van valami alapvetően fura, amit az ember nem tud megszokni.

Példaként felhozta, hogy ahelyett, hogy a tervezésben az emberi végtagokat próbálnák utánozni, az látszik működőképes iránynak, hogy ezeket pont olyanra tervezik, mint amilyenek az egyéb kiegészítők, amit az emberek viselnek. Sokkal kevésbé az imitált emberi anatómia és sokkal inkább a “Swarowski” az iránya a protézis tervezésnek. Mutatott is pár képet, ami elemi erővel mutatta meg, hogy egy gyönyörűen megtervezett 3D-s láb protézis hatásában mennyire képes például egy ékszerhez hasonlítani. És bár ha valaki ezt elmondja nem hiszem el, ahogy ott láttam a képernyőn, azt éreztem, hogy egy ilyen protézist még én is szívesen hordanék, de én nyilván nem tudok és rögtön meg is értettem, hogy mi a zseniális ebben a gondolatban. Az ékszer olyan tárgy, amit irigyelni tudunk és egy mozgássérült ember rögtön nem rejteget valamit, hanem rendelkezik valamivel, ami másnak nincs. Talán furán hangzik, de ez a helyzet. Kicsit olyan, mint amikor Oscar Pistorius megfutotta a 100 méteres távokat olimpiai szinten és az egész sport világ felbolydult, hogy a protézis, amit hord valójában alkalmasabb futásra, mint egy normális emberi láb. Oscar Pistorius-t senki nem sajnálta, szánta, mindenki megijedt, hogy valójában a protézis lesz számára az előny, amivel nyerni fog.

A legjobban az a kép írja ezt le, amit a brit mozgássérült előadó mondott a beszéde végén, hogy miért örül annak, hogy részt vehet a programban, ahol ezt az új protézist használja. Korábban megnézték az utcán és most is megnézik, ebben nem változott semmi. De most már senki nem nevet és szánakozik rajta, ugyanis egy kiborgon senki nem nevet.