Boldogság és botladozás

A Stumbling on happiness az év könyvje nálam. A gyenge cím alapján nem olvastam volna el, ha Maria Popova – http://www.brainpickings.org/ – nem ajánlja, mint 2012 egyik legjobbját, ugyanis a cím alapján egy boldogság kereső vudu könyvre számítottam. Tévedtem.

Mostanában nagyon érdekel az agykutatás, kontemplatív tudományok, a tudás és az érzékelés határterületei és bár az irodalom és a filozófia rengteg zsenit adott a világnak, akik mélyen láttak az emberi pszichébe és rajtuk keresztül rengeteg dolgot megérthetünk magunkról, az utóbbi időben a kognitív tudományok és kísérleti módszerek számos olyan tényt erősítettek meg, amik megváltoztatják – megváltoztathatnák – a magunkról alkotott képünket.

A könyvről két fontos dolgot lehet elmondani, amit tudományos könyvekről ritkán. Nem próbál meg messzemenő következtetéseket levonni, mégis a kortárs kutatási eredmények megmutatásával nagyon erős következtetésekre vezet rá arról, mennyire rosszul tudunk dönteni a saját boldogságunkról. Második, és ez talán még ritkább, a könyv elképesztően vicces, tele van humoros kiszólásokkal, amik cseppet sem csorbítanak a hitelességén, az olvashatóságon viszont rengeteget javítanak.

Röviden a könyv a boldogságról, egész pontosan arról a képességünkről szól, hogy úgy irányítsuk az életünket és olyan döntéseket hozzunk, hogy boldoggabbak legyünk. A könyv konklúziója az, hogy bár nagyon sok mindenben elképesztően tehetségesek vagyunk, ebben biztosan nem.

Először is a psziché rendelkezik egy immunrendszerrel, amely a minket érő hatásokat segít feldolgozni. Ez a rendszer alapvetően segít minket úgy látni a világot, hogy abban különlegesnek érezzük magunkat, hogy akár a legkomolyabb traumákat is képesek legyünk feldolgozni. Az agy alapvetően torzítja a valóságot, de azért az információkat a valóságból szedi. A könyv főzésnek hívja ezt a folyamatot, amelyben az agy tudatalatt főzi a tényeket, amelyeket aztán a tudatos agy elfogyaszt.

Ez az immunrendszer hasonlóan a biológiaihoz nagy károkat képes rendkívül hatékonyan menedzselni, ezért van az, hogy bár kevéssé hihető, a vállások nagy része, a munkahelyek elvesztése után ez a rendszer elékpesztően hatékonyan működik és pár hónap alatt visszahoz minket a megfelelő helyzetbe. Ugyanez a rendszer már úgy tűnik nem kapcsol be akkor, ha kevésbé negatív élményeket élünk át, ezért gyakran nehezebb lehet feldolgozni a rossz élményeket, mint a rendkívül rossz élményeket.

Az agy és a szem a mi érdekünkben konspirál, de ennek a konspirációnak az egyik legfontosabb sajátossága, hogy zárt ajtók mögött történik, tudatosan nem látunk rá. Mivel nem tudjuk, hogy jelenleg is éppen úgy főzünk a valóságból élményeket, hogy védjük magunkat, ezért amikor a jövőre gondolunk, nem vesszük figyelembe, hogy pont ugyanezt fogjuk tenni, akkor amikor a kocsinkat ellopják, amikor megbetegszünk, vagy más nem kívánt dolog történik velük. Nem hisszük el magunknak, hogy bármi is történik velünk – főleg ha nagyon rossz dolgok -, az agyunk és a szemünk ott lesz, hogy megvédjen minket.

Szóval miért is nem tudunk a saját boldogságunkról jól dönteni? Mert a képzeletünk, ami segít minket abban, hogy jövőbeli eseményeket és azok hatásait elképzeljük bár oroszlánok elkerülésére rendkívül alkalmas, az érzelmi állapotaink előrejelzésére szinte alig.
- A képzelet első nagy hiányossága, hogy az emberi agy nem tárolja a történéseket, pusztán azok kereteit és amikor kell, fantázia segítségével feltölti a hiányzó részleteket. Mindezt annyira jól, hogy mi magunk sem látjuk a képzelet és az emlékezet határait, márpedig nemhogy léteznek, de bizonyos dolgokra, például egy esemény utolsó részére, sokkal inkább emlékszünk. Első probléma tehát, hogy nem úgy emlékszünk egy eseményre, ahogy egyébként ott éreztük magunkat.
- A képzelet második nagy hiányossága, hogy rávetíti a jelent a jövőre. Leginkább a jelen érzéseit. Bár vizualizálni nagyon szépen tudjuk a jövőt, azt az érzést, amit ott fogunk érezni, már egyáltalán nem. Valójában az elme úgy működik, hogy elképzeli a jövőt, majd rávetíti a jelen érzéseit.
- A képzelet harmadik hiányossága, hogy képtelen felismerni, hogy a dolgok máshogy fognak kinézni akkor, ha már megtörténtek, egész konkrétan nem tudjuk felismerni, hogy a rossz dolgok sokkal jobb színben fognak feltűnni.

Összefoglalva rosszul emlékszünk amire emlékszünk, ebből pedig igen rossz jövőbeni következtetéseket vonunk le, amik sokkal inkább a jelen állapotunkat tükrözik, semmint azt az állapotot, amit a jövőbeni események megélése után fogunk érezni. Úgy néz ki, hogy egy tehetséges festő képei alapján kellene megtippelnünk egy olyan jövőbeni állapotot, amiben két konspirátor folyamatosan a háttérben mozgatja a szálakat és formálja az emlékeinket annak megfelelően, hogy nekünk a jelenben jó legyen. Szóval ez a rendszer bár rendkívül sikeresen véd meg minket a jelenben, a jövőbe látó képességünket érzelmi szempontból alapvetően használhatatlanná teszi.

De szerencsére van megoldás. Úgy néz ki, hogy ha olyanoktól kérünk információt, akik most ebben a pillanatban megélik azt, amire mi számíthatunk a jövőben, akkor a kutatások eredményei szerint nagyon jó következtetéseket tudunk levonni ezekről a szituációkról. Egy probléma van csak ezzel, ha hasonlóak vagyunk más emberekhez, akkor, ahogy a legtöbb ember, mi is azt gondoljuk, hogy nem vagyunk olyanok mint mások. Sőt. Azt gondoljuk, hogy mi teljesen egyediek vagyunk, egyedi módon éljük meg az eseményeket és ezért nem támaszkodunk másokra.

Innen pedig be is zárult a kör. Az egyetlen lehetőségünket arra, hogy használható következtetéseket vonjunk le a jövőről, aláaknázza annak az képnek a fenntartása, hogy úgy gondolkodhassunk magunkról, mint az univerzum teljesen egyedi teremtményéről. Másokra aktuális élményeire nem hallgatunk, mert azt hisszük hogy teljesen mások, mint mi – pedig egyáltalán nem -, magunkra viszont annak ellenére, hogy a képzelőerőnk és a saját tudatunk működése miatt nem szabadna, annál inkább.

Ezért bukdácsol szinte mindenki a saját boldogságának keresésében, ha másban nem is ebben legalább nagyon hasonlóak vagyunk. Olvasd el, érdemes. Stumbling on happiness.