Nokia e90 és Média 2007

Ha minden igaz, a fenti két dologról ígértem meg, hogy fogok írni és ahogy kötelező lett az írás, mindjárt nem láttam benne semmi fantáziát. De ugye ami egyszer elszaladt, az elszaladt.

Szóval a Média 2007 olyan volt mint egy rock koncert, a tőlem jobbra ülő tanárt visítva tapsolták meg az egyetemisták, azt hittem, hogy léggitározás és stagediving is lesz, aztán mégsem. A beszélgetésben négyen vettünk részt, Uj Péter az Indextől, a szupersztár tanár és egy hang nélküli beszélgetőpartner – torokbetegsége volt, ami miatt nem tudott beszélni -. A kínos web kettes fogalmi magyarázat után beszélgettünk a blogokról, hogy milyen ügyesek bor, gasztro és sport vonalon, miért vagyunk ilyen retardáltak hazai fejlesztésben, majd a végén egyetemistáknak kellett volna 1 perc alatt valami szuper szolgáltatást kitalálni. Nem sikerült.

Amit elmondtam és itt is érdekes lehet, hogy itthon a kreativitás kissé túl van értékelve. Marha okosak vagyunk, mindenki mindenkinél jobb dolgokat tudna építeni, de amikor a valódi innovációról van szó, hogy kemény munkával piacra vigyünk valamit, kiderül, hogy lusta kockázatkerülő népség a miénk. Nobel-díjas víziók kombinálva egy lajhár motivációival.

Az e90 pedig tökéletes választásnak bizonyult. Amióta lefrissítettem a firmware-t ugyan 80%-on üzemel, de nekem tökéletesen alkalmas arra, amire megvettem. Egy notebook alatti kütyünek, amit mindenhova magammal tudok vinni és ami bár akkora, hogy egy medvét agyon lehet vele ütni, nem húzza a vállamat és eljuttatott az egyébként egyáltalán nem felhőtlen “always on” állapotba. Lehet vele gyorsan gépelni válasz e-maileket, lehet vele jól böngészni. Idegesítő tulajdonsága, hogy a navigációhoz egyetlen gombot kell használni, ami kissé megnehezíti az oldalak pörgetését.

Amikor Tornado iPhone-ját először fogtam meg az Internet Hungary előtt, néhány napig majd megőrültem, hogy óriási tévedés volt, de a fájdalom elmúlt, most megint jó. Az e90 egy jó telefon, annyira jól van kitalálva, hogy az alapkoncepción semmit nem változtattak több mint 10 éve. Val Kilmer már akkor ezzel virított a Saint című filmben.