A Bitcoin rejtély. Ki az a Satoshi Nakamoto?

A napokban a plastik.hu-n megjelent egy olvasmányos leírás a Bitcoin hálózatról, amennyiben még nem hallottál erről a valutáról, kezdésnek érdemes elolvasni.

A Bitcoin hálózat kapcsán talán a legizgalmasabb elem a letrehozójának története. A neve Satoshi Nakamoto, akiről konkrétan nem tudjuk, hogy kicsoda, valójában egy álnév, ami takarhat egy embert, de akár egy csoportot is.

Van egy minket is érintő szála a felkutatását célző vizsgálódásoknak, egyesek úgy gondolják, hogy a hálózat koncepciója mögött az a Nick Szabo áll, aki – láthatóan hazánkbéli származással – nagyjából 1989 óta foglalkozik a digitális pénzzel és bit gold néven kidolgozott elképzelése egyértelműen hatással volt a hálózat fejlesztésére.

A Bitcoin már a létrehozásának körülményei és elindítása miatt is elképesztően egyedi, filmbe illő, láthatóan semmilyen olyan történethez nem hasonlítható, amit eddig ismertünk. Elindítása mögött nincs semmilyen nagy cég, sem egy Tim-Berners Lee féle kutató, sem valami egyetemről kipottyant startup zseni, mint Zuckerberg, sem az egyetemi közegből kiugró és a vállalkozói világban érvényesülő szakember, mint Sergei és Larry. Szinte minden jelölt, akről azt feltételezik, hogy a Bitcoin kitalálója lehet, magas képzettségű, akadémiai körökben mozgó, egyetemen tanító, kriptográfiában jártas szakember.

Egyébként én kicsi valószínűségét látom, hogy egy ilyen rendszer egy ember munkája lenne. Az egész annyira összetett és olyan széles ismeretet feltételez a matematika, programozás, gazdaság, pénzügyi tranzakciók területén, hogy nehezen tudnám elképzelni valaki a pénzügyi rendszerek működését ismerve, a digitális pénz akadémiai előzményeit körbejárva, kidolgozna egy modellt, majd egymaga programozna egy olyan hálózatot, ami mindazt tudja, amit a Bitcoin. Valahogy nem életszerű, mégis annyira jó elképzelni egy zsenit, aki most bizonyítja be a világnak, hogy mit is jelenet a valódi innováció.

Persze nem csak ezt. Nakamoto, bárki legyen is az, állítólag több millió bitcoin felett rendelkezik. Csak, hogy legyen hova tenni, 1 millió bitcoin értéke 2013 decemberének valamelyik napján 1.1 milliárd amerikai dollárnak felelt meg, szóval akárki is indította el a történetet, nagyjából egy top – Youtube, Instagram, stb. – startup exitjéhez hasonló mennyiségű összeggel gazdagodhat, ha szépen lassan értékesíti bitcoin készletét.

Mi ez történet, ha nem a az utóbbi évek legjobb forgatókönyve? Ha a bitcoin nem tűnik el és tovább terjed, az emberi civilizáció történetének egyik legnagyobb szemléleti változását indíthatja el, az olyan teljesen decentralizált pénzügyi rendszerekét és a modell kiterjesztésével számos hasonló decentralizált tulajdonjog menedzselését biztosító hálózatot, amiről eddig feltételezni sem mertük, hogy létezhetnek.

Akárki is Nakamoto, a valódi identitását keresők közül Ted Nelson fogalmazta meg jól a kilétét kutató emberekről. “Nem azért keresik, mert bűnösnek tartják. Hanem azért, mert óriásnak.”


Mosógép és önmagát vezető autó

Azt mondják a számítógépnél nagyobb innováció volt a mosógép bevezetése a háztartásokba. Mert a nőket felszabadította a nehéz házimunka terhe alól, így lényegében ez volt az a pillanat, amikor a nők is megjelentek nagy számban a munkaerőpiacon.

A technológiai innovációk értéke tehát úgy is leírható, hogy felszabadít-e időt az életünkben.

Ha azt nézzük, hogy milyen technológia lenne még képes arra, hogy hasonló hatást érjen el, akkor kevés dolgot tudunk felmutatni. A munka sebessége gyorsulhat egyik oldalon, de idő teremtő technológiát keveset látunk.

A mobilinternet, hordozható számítógép és okostelefon valamennyire ilyen eszközök, mert az utazás közbeni időnk hasznos eltöltését segítette elő. Olyan szituációkat is produktív környezetté tesz, amiről korábban nem is sejtettük, amikor másokra várunk, orvosi rendelőben ülünk, a felszabaduló 5-10 percekkel lényegében kitolta a napunkat.

Ami körbenézve hasonlóan nagy ugrást eredményezhet az időnk felszabadításában, az az autonóm autó megjelenése lehet. Amerikában egyértelműen, de itthon is rengetegen töltik a napjaik egy igen jelentős szeletét autóban. Ingázva, városi dugóban ücsörögve. Ez egyeseknek akár napi 2-3 órát is jelenthet.

Vajon mit lehetne 1-2-3 órával kezdeni ahelyett, hogy az utat nézzük magunk előtt az úton?


T, mint tudás

Olvasom Johny Ive életrajzi könyvét, a Brit oktatási kultúráról és a politechnikumról, ahol tanulta a dizájn alapjait. Johny már akkoriban sem csak elképesztően jól tervezett, de multidiszciplináris képzettséget szerzett, együtt tanult rengeteg tervezővel és olyan cégekkel, ahol megtanulta kommunikálni a tervekkel kapcsolatos koncepcióit, már egész korán ügynökségi gyakorlatra ment, sőt az iskoláját is egy ilyen ügynökség fizette cserébe azért, hogy ott dolgozott. A minimalista dizájnt lényegében a német Bauhaus és az egyszerűségre törekvő tervezői trendeknek köszönhetjük, amit a Brit oktatási rendszer a hatvanas években vett át. Az is érdekes, hogy Johny már egész korán termék dizájn felé mozdult és olyan koncepciókat lehet látni nála egész korán, amik ma is jellemzik az Apple terméksturktúráját. A termékek fanatikus kicsinyítése, kompaktsága, az illesztési tökélyre való törekvés, a kiemelkedő minőségű alapanyagok, ezek mind a Brit szigetekről hozta magával.

Már a könyv olvasásának elején világos, hogy Johny Ive nem – csak – különleges dizájneri képességei miatt lett az Apple vezető dizájnere. Imád beszélni a tervezésről – apja nagyon híres brit tervező és oktató volt, akivel rengteget beszélgettek a dizájnról -, valószínűleg ezért tudta megérteni magát annyira a “főnökkel”, igen mély tapasztalatai vannak az ügynökségi, tervezés társterületeiről, tudja hogyan kell beszélni a nem dizájneri közönséggel, tudja kommunikálni az elvárásait és a tervek mögött húzódó gondolatokat.

T alakú tudásként hivatkozik erre a könyv – a brit dizájn oktatásban törekednek erre erőteljesen -, széles kereszt irányú ismeretek és egy területen igen mély, szakmai képességek. A sikeres tervező – és szerintem szakember – ismérve.


E-Könyv, kész termék

A karácsonyi szezon nagy győztesei tablet/ebook oldalon az Amazon Kindle e-olvasók voltak. Érdekes korábban mennyire nem értettem ezt a kategóriát, ma viszont már ámulattal nézek a könyvolvasókra. Nincsenek régi tapasztalataim erről a piacról, nagyjából fél éve vagyok Kindle tulajdonos, akkor is csak azért vettem, mert a nyaralásra akartam vinni könyveket és nem akartam cipekedni.

Ami viszont az utóbbi időben nagy hatással volt rám, hogy lényegében mennyire kész is van ez az eszköz. Alig néhány éve vannak a piacon, hallunk ugyan róluk, de mégis mint a tabletek lesajnált kistestvérét kezelik. A valóságban azonban az ebook 2013-ban szinte már annyira érett termék, mint a televízió, vagy a rádió.

Csak összehasonlításként a tablet piac korai stádiumban van még, mivel a PC piac babérjaira tör, multifunkciós jellege miatt még óriási fejlődés előtt áll, akár játékkonzolként, akár produktív eszközként, akárcsak fogyasztásra alkalmas kijelzőként nézzük. Gyorsan merül, lassú még, tárhely kell hozzá, nem minden elérhető rajta abban a formában, ahogy szeretnénk. Tele van olyan nem természetes korlátokkal, amik fejlesztése hosszú éveket fog igénybe venni.

Ezzel szemben az ebook olvasó könyvek olvasására kell jó legyen.
Egy prémium olvasó már most tudja amit el tudok várni egy ilyen eszköztől, hogy csak néhány hetente kelljen feltölteni, akkora tárhely van hozzá, amire annyi könyvet lehet feltenni, amit szó szerint életed végéig olvashatsz, olyan katalógusból válogathatsz, amihez nem lehet kivetnivalót fűzni. A klasszikusok ingyen hozzáférhetőek, a friss könyveket pedig meg lehet azonnal venni – kivéve persze ha a hazai könyveket nézzük -.

Egy háttérvilágítással rendelkező könyv olvasóval olvasni jobb, mint egy valódi könyvet. Könnyebb tartani, lehet az ágyban úgy olvasni, hogy a másikat nem zavarja a fény, egyetlen dolog hiányzik még, a retina felbontású e-ink kijelző, de igazából ez sem valódi probléma, az olvasási élményt egyáltalán nem zavarja meg a jelenlegi felbontás sem.

Ha van valami ami a korlátlan előfizetéses zene hallgatáshoz hasonló élményt adott nekem az utóbbi időben, akkor ez biztosan. Egy korábbi óriási piac újraformálásából született élmény, ami valóban előrébb van, mint ahonnan jöttünk.


Obama öltönyei

Barack Obama kék-szürke öltönyt hord minden nap. Amikor megkérdezték, hogy miért, azt mondta azért, mert nem akar minden reggel arról gondolkodni, hogy mit vegyen fel. Egész nap rengeteg döntést kell meghoznia és tartalékolnia kell az energiát.

Ismerős. Én minden reggel ugyanazt kérem a pékségben, ugyanaz a kávé, ugyanaz a péksütemény. Múltkor mondta az egyik srác, aki viszi az üzletet, hogy már a családban is elhíresültem. Aztán megkérdezte, hogy miért, pont ugyanezt válaszoltam neki. Nem kerül extra energiámba és mivel minden nap rengeteg döntést kell meghoznom, ezért jobb is, ha nem itt égetem az energiáimat.

Nagyon gyakran azt mondják, hogy az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy jó döntéseket hozzunk-e. Ha viszont innen nézzük, az, hogy a nap jól alakul-e, a dolgok jól haladnak-e, jó irányba megyünk-e a karrierünkben, abban legalább olyan fontos, ha nem fontosabb az, hogy meg tudjuk-e választani jól azt, hogy miről döntünk.

Unalmas is lehet, de ha a szokásaink jól be vannak állítva, rengeteg energiát spórolnak, amit értékes döntésekre lehet használni és mivel nagyon sok komoly döntés vár ránk minden nap, amik jó, vagy rossz irányba lendítenek, talán a szokások legnagyobb előnye, hogy energiát spórolnak a megfelelő döntésekre.


TED és felszínesség

Érdekes kritika jelent meg nemrég, hogy a TED-en tartott előadások mennyire felszínesek és ez a felszínesség valójában inkább káros, mint egészséges. Hogy az előadók többsége inkább a Csillag Születik mintájára kerül kiválasztásra és kevésbé a tudományos értékeket helyezik előtérbe.

Egyáltalán nem értek egyet ezzel az érveléssel. A TED nem a kutató laborok világa, nem a mélyen szerkesztett akadémiai kiadványoké, ha valaki mély tudásról álmodik, meg se próbálja azt egy előadástól várni. A jó előadás művészet, az információ átadásnak, az izgalomnak, a megismerésnek és a szórakozásnak a keveréke.

A TED-et én soha sem primér információ forrásnak láttam, hanem olyan élménynek, amin keresztül betekintést kaphatok más tudományterületek innovációiba és ahol elég inspiráló formában kapom ezeket, hogy ha érdekel, tovább tudok olvasni róla.

Ha mélyre akarsz bármibe jutni, akkor ne azon lamentálj, hogy a TED mennyire sekélyes vagy sem, hanem azon, hogy képes vagy-e bármire több száz órát rászánni, hogy valódi mélységbe juss. Olvasni, írni, beszélgetni, gondolkodni valamin, ami aztán valódi változást tud hozni. És legyünk őszinték, az emberek többsége soha nem fog továbblépni a TED előadásokon.

Pedig a TED előadások legjobbjai mögött kiadott könyvek, hónapokra elegendő olvasnivaló van, akár több 10 évnyi kutatómunka, a színpadra nem azért nem viszik fel mindezt, mert nincs mögötte tudás és mélység, hanem mert pontosan tudják, hogy egy előadás célja, hogy megmozgasson.

A tudás megszerzése az érdeklődés felkeltésén keresztül tud elindulni, amely motivációval és akarattal együtt hosszú távon tudásba tud átfordulni.

Konferenciákra azért kell járni, hogy a képzelőerőnket mozgósítsuk, inspirálódjunk. 100-ból 90 ember ennyivel bőven beéri, mert nem érdekli, nem mozgatja meg, nem azért néz TED előadásokat, mert változtatni akar a világon, hanem mert el akar kellemesen tölteni 15 percet és minden világváltoztató ereje egy Facebook megosztásban kulminálódik. Nincs ezzel semmi gond, néhány embert viszont tényleg elindít, megmozgat, hogy mélyebbre jusson és változásokat hozzon.


Boldogság és botladozás

A Stumbling on happiness az év könyvje nálam. A gyenge cím alapján nem olvastam volna el, ha Maria Popova – http://www.brainpickings.org/ – nem ajánlja, mint 2012 egyik legjobbját, ugyanis a cím alapján egy boldogság kereső vudu könyvre számítottam. Tévedtem.

Mostanában nagyon érdekel az agykutatás, kontemplatív tudományok, a tudás és az érzékelés határterületei és bár az irodalom és a filozófia rengteg zsenit adott a világnak, akik mélyen láttak az emberi pszichébe és rajtuk keresztül rengeteg dolgot megérthetünk magunkról, az utóbbi időben a kognitív tudományok és kísérleti módszerek számos olyan tényt erősítettek meg, amik megváltoztatják – megváltoztathatnák – a magunkról alkotott képünket.

A könyvről két fontos dolgot lehet elmondani, amit tudományos könyvekről ritkán. Nem próbál meg messzemenő következtetéseket levonni, mégis a kortárs kutatási eredmények megmutatásával nagyon erős következtetésekre vezet rá arról, mennyire rosszul tudunk dönteni a saját boldogságunkról. Második, és ez talán még ritkább, a könyv elképesztően vicces, tele van humoros kiszólásokkal, amik cseppet sem csorbítanak a hitelességén, az olvashatóságon viszont rengeteget javítanak.

Röviden a könyv a boldogságról, egész pontosan arról a képességünkről szól, hogy úgy irányítsuk az életünket és olyan döntéseket hozzunk, hogy boldoggabbak legyünk. A könyv konklúziója az, hogy bár nagyon sok mindenben elképesztően tehetségesek vagyunk, ebben biztosan nem.

Először is a psziché rendelkezik egy immunrendszerrel, amely a minket érő hatásokat segít feldolgozni. Ez a rendszer alapvetően segít minket úgy látni a világot, hogy abban különlegesnek érezzük magunkat, hogy akár a legkomolyabb traumákat is képesek legyünk feldolgozni. Az agy alapvetően torzítja a valóságot, de azért az információkat a valóságból szedi. A könyv főzésnek hívja ezt a folyamatot, amelyben az agy tudatalatt főzi a tényeket, amelyeket aztán a tudatos agy elfogyaszt.

Ez az immunrendszer hasonlóan a biológiaihoz nagy károkat képes rendkívül hatékonyan menedzselni, ezért van az, hogy bár kevéssé hihető, a vállások nagy része, a munkahelyek elvesztése után ez a rendszer elékpesztően hatékonyan működik és pár hónap alatt visszahoz minket a megfelelő helyzetbe. Ugyanez a rendszer már úgy tűnik nem kapcsol be akkor, ha kevésbé negatív élményeket élünk át, ezért gyakran nehezebb lehet feldolgozni a rossz élményeket, mint a rendkívül rossz élményeket.

Az agy és a szem a mi érdekünkben konspirál, de ennek a konspirációnak az egyik legfontosabb sajátossága, hogy zárt ajtók mögött történik, tudatosan nem látunk rá. Mivel nem tudjuk, hogy jelenleg is éppen úgy főzünk a valóságból élményeket, hogy védjük magunkat, ezért amikor a jövőre gondolunk, nem vesszük figyelembe, hogy pont ugyanezt fogjuk tenni, akkor amikor a kocsinkat ellopják, amikor megbetegszünk, vagy más nem kívánt dolog történik velük. Nem hisszük el magunknak, hogy bármi is történik velünk – főleg ha nagyon rossz dolgok -, az agyunk és a szemünk ott lesz, hogy megvédjen minket.

Szóval miért is nem tudunk a saját boldogságunkról jól dönteni? Mert a képzeletünk, ami segít minket abban, hogy jövőbeli eseményeket és azok hatásait elképzeljük bár oroszlánok elkerülésére rendkívül alkalmas, az érzelmi állapotaink előrejelzésére szinte alig.
- A képzelet első nagy hiányossága, hogy az emberi agy nem tárolja a történéseket, pusztán azok kereteit és amikor kell, fantázia segítségével feltölti a hiányzó részleteket. Mindezt annyira jól, hogy mi magunk sem látjuk a képzelet és az emlékezet határait, márpedig nemhogy léteznek, de bizonyos dolgokra, például egy esemény utolsó részére, sokkal inkább emlékszünk. Első probléma tehát, hogy nem úgy emlékszünk egy eseményre, ahogy egyébként ott éreztük magunkat.
- A képzelet második nagy hiányossága, hogy rávetíti a jelent a jövőre. Leginkább a jelen érzéseit. Bár vizualizálni nagyon szépen tudjuk a jövőt, azt az érzést, amit ott fogunk érezni, már egyáltalán nem. Valójában az elme úgy működik, hogy elképzeli a jövőt, majd rávetíti a jelen érzéseit.
- A képzelet harmadik hiányossága, hogy képtelen felismerni, hogy a dolgok máshogy fognak kinézni akkor, ha már megtörténtek, egész konkrétan nem tudjuk felismerni, hogy a rossz dolgok sokkal jobb színben fognak feltűnni.

Összefoglalva rosszul emlékszünk amire emlékszünk, ebből pedig igen rossz jövőbeni következtetéseket vonunk le, amik sokkal inkább a jelen állapotunkat tükrözik, semmint azt az állapotot, amit a jövőbeni események megélése után fogunk érezni. Úgy néz ki, hogy egy tehetséges festő képei alapján kellene megtippelnünk egy olyan jövőbeni állapotot, amiben két konspirátor folyamatosan a háttérben mozgatja a szálakat és formálja az emlékeinket annak megfelelően, hogy nekünk a jelenben jó legyen. Szóval ez a rendszer bár rendkívül sikeresen véd meg minket a jelenben, a jövőbe látó képességünket érzelmi szempontból alapvetően használhatatlanná teszi.

De szerencsére van megoldás. Úgy néz ki, hogy ha olyanoktól kérünk információt, akik most ebben a pillanatban megélik azt, amire mi számíthatunk a jövőben, akkor a kutatások eredményei szerint nagyon jó következtetéseket tudunk levonni ezekről a szituációkról. Egy probléma van csak ezzel, ha hasonlóak vagyunk más emberekhez, akkor, ahogy a legtöbb ember, mi is azt gondoljuk, hogy nem vagyunk olyanok mint mások. Sőt. Azt gondoljuk, hogy mi teljesen egyediek vagyunk, egyedi módon éljük meg az eseményeket és ezért nem támaszkodunk másokra.

Innen pedig be is zárult a kör. Az egyetlen lehetőségünket arra, hogy használható következtetéseket vonjunk le a jövőről, aláaknázza annak az képnek a fenntartása, hogy úgy gondolkodhassunk magunkról, mint az univerzum teljesen egyedi teremtményéről. Másokra aktuális élményeire nem hallgatunk, mert azt hisszük hogy teljesen mások, mint mi – pedig egyáltalán nem -, magunkra viszont annak ellenére, hogy a képzelőerőnk és a saját tudatunk működése miatt nem szabadna, annál inkább.

Ezért bukdácsol szinte mindenki a saját boldogságának keresésében, ha másban nem is ebben legalább nagyon hasonlóak vagyunk. Olvasd el, érdemes. Stumbling on happiness.