Forradalmi utazás

Az utóbbi időben két szolgáltatás alapszinten változtatta meg, hogyan utazom és ahová utazom, ott mit csinálok.

Az Airbnb teljes egészében kiírta az életemből a szállodákat. A hétvégén elmentünk Prágába, szombat reggel felcsaptam az Airbnb-t, nagyjából egy óra múlva volt szállásunk a város közepén olyan áron, amivel nem tud versenyezni egyetlen szálloda sem. Utánozhatatlan.

A Foursquare a web kettő egyik fenegyereke volt, aztán szép lassan kicsit háttérbe került, senki nem tudta, hogy végül is mire lesz jó. A szolgáltatás kissé öncélú bejelentkezősdit kínál a helyekre, ahol éppen vagy, aminek abban a városban, ahol vagy, túlzottan sok értelme nincs. De ha elmész egy idegen városba, a helyzet alapjaiban változik meg. Korábban a túrista útvonalakon, vagy azokról letérve fáradtságos munkával lehetett éttermeket, klubbokat és egyéb jó helyeket találni, rossz találati aránnyal. Most viszont ha felcsapod a Foursquare-t nagyjából 5-10 perc alatt pontosan tudod, hogy a helyiek hova járnak. Melyik éttermeket szeretik, hova jelentkeznek be éppen sokan, milyen klubbokba járnak.

Most már sokadszorra próbálom és mindenhol zseniálisan jó éttermeket és közösségi helyeket fedeztem fel a segítségével. 9 pont környéki éttermeket és pl. a prágai sörkertet, ahol eddig még soha nem voltam, de mivel a Foursquare jelezte, hogy éppen sokan mennek oda, gondoltam megnézzük és telitalálat volt.


Instagram, az életre tervezve

Az utóbbi időben a kedvenc szolgáltatásom az Instagram lett. Rengeteg közösségi oldal van a weben és sok helyen lehet találkozni az ismerősökkel, ez a szolgáltatás mégis nagyon más.

A Facebookon a felhasználók egymásnak publikálnak információkat, mivel gyakran gép előtt használjuk, a gép mellett elérhető dolgokat osztjuk meg rajta, rengeteg cikket, linket és egyre gyakrabban teljesen öncélú mémeket, idézeteket, cuki állatokat, felhívásokat megosztásra. Híreket már alapvetően az iPaden és telefonon olvasok, többnyire a közösségi forrásokat is szemléző hírolvasókon keresztül, így erre a célra nincs szükségem a Facebook-ra, hogy képben legyek, a személyes megosztások viszont egyre kevésbé érdekelnek a Facebookon pont a fenti okok miatt. Az emberek nem az életük érdekes pillanatait osztják meg rajta, hanem azt, ami éppen elérhető és kéznél van.

Az Instagram alapvetően más. Ez a szolgáltatás úgy van tervezve, hogy azt tudod rajta megosztani, ami VELED történik. Nincs újraosztás, nincs webes megosztási felület, ezért elsősorban a telefonodon elérhető képeket tudod feltenni amiket nyilván 99%-ban te csináltál.

Az eredmény egy sokkal személyesebb képfolyam, amiből markánsabban tükröződnek a személyiségjegyek és személyes történetek, mint bármelyik másik szolgáltatásból. Van aki naponta felteszi a kutyájával kapcsolatos történéseket, van aki az ételeket teszi fel, amit szeret, van aki a természetet fotózza rengeteget, van aki a várost, vannak olyanok, akik pedig csak úgy összevissza. Személyes, közvetlen, átjön rajta az élet. A maga nemében akár nagyon unalmas is lehet, mégsem az.

És mindez még úgy is sokkal élvezhetőbb, mint bármelyik másik jelenlegi közösségi oldal, hogy a filterek kicsit felturbózzák a realitást. De akkor is, átjön rajta az élet.


10-ből 1

A jó tervezés olyan, mint az értékesítés. Sokáig foglalkoztam termékek tervezésével és mindig fájt, ha egy tervet nem fogadtak el, úgy éreztem, rólam szól a dolog, hogy a munkám nincs értékelve, hogy nem vagyok elég jó.

Aztán elkezdtem a saját cégemet és hirtelen kikerültem a piacra, ahol nyakamba hullott a cég értékesítési tevékenysége.

3-4 évig intenzíven naponta gyártottam az ajánlatokat, küldem ki, beszéltem, tárgyaltam, volt olyan, hogy több száz kilométert autóztam egy ügyfélért és úgy jöttem vissza, hogy már ott kiderült, valójában nem akar semmit. Az elején nagyon fájt az elutasítás. Aztán ahogy kezdtem beletanulni a dologba, rá kellett jönnöm, hogy az értékesítésben mindig előkerülnek olyan szempontok, amikre nem lehetsz felkészülve, van bent barátibb ajánlat, az ügyfél preferál egy másik céget, van valakinek más olyan kiegészítő ajánlati eleme, amivel nem tudsz versenyezni vagy egyszerűen csak nem vagy szimpatikus. A rossz érzés azonban gyorsan átcsapott egyfajta megkönnyebbülésbe, a statisztika mindig az én oldalmon állt. A statisztika megmutatta, hogy ha elég ajánlatot adok ki, akkor egy idő után biztosan átmegy némelyik és lesz belőle projekt. A statisztika megmutatta, hogy nem rólam szól a dolog, egyszerűen az értékesítés ilyen munka. És aki ezt elfogadja, az nem megy tönkre érzelmileg, hanem egy tőle független folyamatként értékel minden győzelmet és elutasítást is.

A jó értékesítő és a rossz értékesítő között a legnagyobb különbség, hogy a jó értékesítő megérzi, hogy hova érdemes terhelni, melyik ügyfélnél érdemes többet dolgozni és melyiknél kevesebbet. A tervezés pont ugyanilyen, ha minden tervet zsákolni akarsz, középszerű termékek tucatjait kell majd nézegetned. Ha megtanulsz lemondani tervekről és ötletekről, attól leszel igazán erős. A legfontosabb, a kudarc soha nem rólad szól, a kudarc csak statisztika és ha nekifutsz egyszer, nekifutsz kétszer, majd nekifutsz háromszor, a végén kiesik a jó ötlet, a jó terv és a jó termék.


A jó dizájn és a szék

Egy jó szék soha nem fog nagyon másként kinézni és működni, mint egy szék. Egy 200 éves és egy mai szék között bár óriási különbségek vannak, mégis mindkettőről meg lehet mondani messziről, hogy ugyanazt a funkciót szolgálja ki.

Egy forradalmi szék nem tud forradalmi lenni abban, hogy az embert nem a fenekére ülteti le. A jó dizájn elfogadja, hogy az embert csak a fenekére lehet leültetni és az ember a fenekére szeret leülni. Egy jó dizájner elfogadja, hogy ha valaminek kialakult egy több 10, vagy akár 100 éves használati funkciója és kultúrája, annak valószínűleg oka van és ebből sokkal többet lehet tanulni és többet lehet rá építeni, mint amennyit az elutasításából nyerni.

Meg lehet például próbálni az embert a vállánál fellógatni, derékban lengetni, a feje búbjánál tartani, kitámasztani, rászoktatni a fekve-, vagy az álló munkára, valószínűleg mindezt kevés sikerrel.

A jó dizájn ritkán bővít az alapfunkción. A szék, amihez apró asztal is társul – hisz írni kell valamin – nem terjedt el, pedig nagyon jó ötletnek tűnt. Miért? Mert az asztal és a szék külön mozgatva sokkal praktikusabb, a szék és az asztalka egybeillesztve nem ér többet egy jó széknél és egy jó asztalnál. A szék és a lámpa, szék és pohártartó, szék és lábtartó pont ugyanezért nem lett széles körben elterjedt. Jó dizájn ritkán próbálja és tudja megmenteni a terméket azzal, hogy más funkciókkal is ellátja.

A jó dizájn megérti, hogy mire használunk valamit, megérti az ergonómiai adottságainkat és korlátainkat, megérti, hogy miért csináljuk azt, amit csinálunk és új/jobb válaszokat ad az ezekből származó kihívásokra.

Jó dizájn megérti, hogy milyen feladatokat látunk el egy eszközzel, olyan feladatokat, amikről akár magunk sem tudtunk. A gördülő szék tervezője megértette, hogy a székről felállva sokszor kell mozognunk egy-két méteres távolságban. A forduló szék tervezője megértette, hogy az ember sokszor fordul el az asztaltól a széken, ha például valakivel beszélget, vagy mert fel akar állni. A derékban kitámasztó szék tervezője megértette, hogy elfáradunk és belekényelmesedünk a székben ülésbe, ami a tartásunkat gyengíti. A magasságában állítható szék tervezője megértette, hogy a szék magassága jelentősen befolyásolja, hogy miként ülünk egy széken.
A párnázott szék tervezője megértette, hogy szeretünk puha székre leülni, a teleszkópos szék tervezője pedig azt is megértette, hogy a kényelem érzete nem csak a puhasággal, hanem a szerkezet rugalmasságával is elérhető.

Ergonómiai szempontból a Herman Miller Aeron-ja az egyik legjobb szék amit valaha csináltak. Szép szék? Funkcionális szempontból mindenképpek, esztétikai szempontból már erőteljesen kérdéses. A dizájnt szépészeti kérdésnek tekinteni olyan, mint egy embert az arca alapján megítélni. Fontos szempont persze. Az esztétikum és a dizájn sokszor akár egymással szembe is mehet.

És hogy én minek a pártján állok? Egy Aeron szék mellett döntenék, mint egy gyönyörű, de kevéssé használható szék mellett és ha székeket terveznék, azt keresném, hogy egy Aeron miként tudna külsőre is olyan harmónikus lenni, mint amilyen összhangban van az emberi ergonómiával.


Smartwatch, az előörs

Néhány napja, egy laza ráduplázás után forintban a vámhivatal felé, megkaptam a Kickstarter edition Pebble okos órámat Szingapúrból.

Az okos óra egy erős béta – a Pebble meg pláne -, kinézetben és működésben is kissé a kvarcjátékok hangulatát idézi, de egy biztos, nagyon komoly kiegészítő lesz a telefon mellé.

Beleszerettem. Ahogy elkezdtem használni, már a második nap bejött a telefon elé első vonalas kommunikációs interfészként és ezzel villantott is abból a jövőből, ami felé tartunk.

A telefon, mint középpont, a zsebemből rengeteg dolgot – hívás infot, üzeneteket – küldözget felém az órán keresztül. Nem kell kivennem a telefont a zsebemből, nem kell a hívásokat az asztalra kitett telefonon keresztül elnémítani, nem kell üzenetek miatt állandóan ránézni a telefonra.

Egyáltalán nem kis kérdésről van szó. A Google szemüveg és az okos óra is egy interfész az okostelefonhoz, egy olyan kiegészítő, amivel kényelmesebben tudunk kapcsolatba lépni a digitális világgal. Csak hozzá kell gondolni a Goole féle Now életérzést, ahol kontextushoz, helyhez kapcsolódóan kapunk teljesen természetes ajánlásokat és üzeneteket és mindjárt látszik, hogy egy egész más világ felé tartunk, mint amit korábban akár csak el tudtunk képzelni.

Dugó felé tartasz? Az óra jelez, hogy merre mehetnél. Eső lesz egy-két órán belül ott ahol vagy? A telefon jelez. Hívnak? Az óra jelez. SMS-t kaptál? Az óra jelez. El kéne indulnod egy megbeszélésre? Az óra jelez. Egy olyan hely mellett haladsz el, ahol valamit el kellene intézned? Az óra jelez.

Az óra egy kicsit megkopott státuszszimbólum, az okosodással viszont olyan emberek életébe is vissza tudja szerintem hamarosan magát tornászni, akik korábban nem hordtak – pl. én sem -.

Fotó: Szifon


Képernyő cunami

A képernyők száma drasztikusan megnövekedett az utóbbi időben, mégis nagyon kevés konkrét elemzés van arról, hol is állhat be az új egyensúly, hova kell terhelni.

Legtöbbünk fejében még mindig a PC él prioritásként, de gyors elmozdulást látunk a telefon és a tábla irányába elsődleges platformként, ez a változás sem teljesen egyértelműen kifutott, még a platform háború nem állt be olyan szintre, ami mellett könnyedén leszögezhető, milyen platformokat és ott milyen méreteken fogunk használni.

Csak néhány példa az utóbbi időből, amik jelentős kihívás elé állították a képernyőre szállító cégeket. Az emberek megszerették a nagy képernyős telefonokat, a kis képernyős tableteket, az okos eszközről vezérelhető TV-t. Aki most minden energiáját a PC-re fókuszálja, már most látszik, hogy rossz lóra tesz, aki a webet támogatja csak a mobil alkalmazások helyett, az se megy jó irányba. Aki a nyugati mintát követi, annak sincs jó hír, mert bár sok adatban közelítünk, a felhasználsi módok teljesen eltérőek.

A túloldalon komoly kockázatok is vannak. Aki nem választ jól platformokat, az könnyen pénznyelő automatát készíthet digitális kimeneteiből, aki viszont jól dönt, az hosszú távra alapozza meg egy már sokkal konszolidáltabb digitális világban a saját szerepét.

A penetráció, potenciál és rugalmasság a képernyő méretek irányába. Ha valaki jól akar haladni, külső paraméterek kapcsán ezeket érdemes figyelembe venni.


Lehet még újat mondani a levelezésben

Vannak pillanatok, amikor egy interfész és működés önmagában akkorát dob egy terméken, hogy magad is meglepődsz, mi mindenre képes egy átgondolt felület.

A Mailbox pont ilyen. Amikor először mondták, hogy jön egy új todo menedzsment app, akkor gondoltam, na megint valaki, aki keresztbe integrál és próbál két olyan területet összehozni – levelezés és feladatkezelés -, amik bár testvérek, de nem nagyon lehet egybe gyúrni őket használható módon.

Aztán még jött ez a várakozós lista is, hogy csak 300 milliomodikként tudtam regisztrálni és egy hónapot kellett várnom, hogy ki tudjam próbálni. Már éppen leírtam volna őket, de bevásárolt a Dropbox, akkor egy kicsit gyanús lett. Minek vesz a Dropbox meg egy céget, amelyiknek se ügyfélbázisa, se más igazi erőforrása nincs azon a néhány emberen kívül, akik fejlesztik az appot?

A Dropbox a világ legjobb cége, ha arról beszélünk, hogy egy technológia egyszerűen csak működik, anélkül, hogy bármi nagyzolósat mondana magáról. Ha valamit megvesznek ekkora durral, akkor annak tudnia kell valamit.

Amikor elkezdtem a leveleimet átpörgetni a Mailboxon, megértettem miért. Arra lettem figyelmes, hogy mint valami szortírozó kisiparos, nagy sebességgel dolgozok fel minden emailt, gyorsabban, mint a gépemen. Inkább a telefonomon pörgetem át a leveleket, mint a gépemen, amiről azt gondoltam volna, hogy nem történhet meg. Ahol mindenki más elbukott, ott a Mailbox szállít. Példaértékű. Olyan vegytiszta dizájn, mint a Clear, de ez bizony működik.